Az LMP szerint sürgős cselekvésre van szükség, mert a kormány klímapolitikája megbukott.  

Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján közölte: törvénymódosító javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy a klímatörvényben erősebb célszámokat rögzítsenek.    

Az üvegházhatású gázok kibocsátását 40 helyett 60 százalékkal csökkentenék 2030-ra, és szintén eddig a dátumig az energiafogyasztást 25 százalékkal mérsékelnék, míg a megújuló energia arányát 21-ről 40 százalékra növelnék – sorolta.    

Kitért arra is, hogy a klímasemlegességet 2050 helyett már 2045-re javasolja elérni az LMP.    

Ehhez államilag támogatott épületszigetelési programra van szükség, amivel legalább a felére lehetne a háztartások energiafogyasztását és rezsijét csökkenteni. Éves szinten 600 milliárd forintból 100 ezer lakás szigetelése lenne kivitelezhető – vázolta az LMP-s politikus.    

Tetlák Örs szerint zöld utat kell adni a megújuló energiának, lehetővé kell tenni a szélerőművek üzembe helyezését, fel kell számolni valamennyi adminisztratív akadályt a napelemes elszámolás elől.    

Nem szabad engedni, hogy több akkumulátorgyár települjön Magyarországra és szakítani kell az autóközpontú politikával. Az erre fordított forrásokat a tömegközlekedésre – mindenekelőtt a vasúti közlekedésre – kell átcsoportosítani és be kell vezetni a klímabérletet – húzta alá Tetlák Örs.    

Hozzátette, gyökeresen át kell alakítani a vízgazdálkodást, önálló zöldminisztériumra van szükség, erős, a kormánytól független hatósági rendszert kell létrehozni, fel kell gyorsítani az erdőtelepítéseket. Az erdők területét 2030-ra 27 százalékra növelnék, és drasztikusan emelnék a természeti parkok személyi állományát – részletezte.    

Az ellenzéki politikus kiállt amellett is, hogy a mezőgazdaságban a nagyüzemi gazdaságok helyét a talajmegújító megoldásokat alkalmazó családi gazdaságok vegyék át. Tetlák Örs ismét követelte a környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló kormányrendelet azonnali visszavonását.

Forrás: mti.hu