Meg kell őrizni Magyarország GMO-mentességét és azon jogát, hogy ebben a kérdésben szuverén módon dönthessen, megvédhesse a magyar mezőgazdaságot, a fogyasztók egészségét – jelentette ki Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán.

A politikus az aznapi parlamenti szavazást kommentálva értetlenségének adott hangot a nemzeti konszenzus megbomlása, egyes momentumos és jobbikos képviselők elutasító szavazata miatt. Az Országgyűlés szerdán 171 igen, 12 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett megállapította, hogy sérti a szubszidiaritás elvét az egyes új génkezelési technikák útján nyert növényekről és a belőlük származó élelmiszerekről és takarmányokról, valamint az élelmiszerek, takarmányok hatósági ellenőrzéséről szóló rendelet módosítását is tartalmazó európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet.

A LMP sérelmezi a történteket és nagyon veszélyes folyamatnak tartja, ezzel ugyanis ezen képviselők elutasították, hogy Magyarország maradjon GMO-mentes

– értékelte Kanász-Nagy Máté.

A képviselő rámutatott, a Momentum voksain annyira nem lepődtek meg: a párt neoliberális, globalista irányt követ, és sokkal inkább támogatja a multinacionális vállalatokat, a vegyipari lobbi törekvését, mint a magyar fogyasztók és mezőgazdaság védelmét. A jobbikos képviselők elutasító álláspontján ugyanakkor csodálkoznak, a párt korábban más véleményt képviselt, nem tudni ez miért változott meg.

A politikus kijelentette: a globális ipari és élelmiszer lobbi folyamatosan próbálja puhítani a génmódosított élelmiszerekre vonatkozó rendelkezéseket és minden erejükkel próbálták megkerülni a tagállami döntéseket. Ha ki tudnák vonni ezt a területet tagállami hatáskörből, el tudnák árasztani a piacot ilyen termékekkel – mondta, aláhúzva: a GMO-termékek egyértelmű veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra, a fogyasztókra és a környezetre egyaránt.