Egy férfi több késszúrással megölte Császár Zsoltot, Dr. Bagdy Emőke fiát. Ahogy arról mi is beszámoltunk, az 53 éves férfit a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson gyilkolta meg.
A Blikknek nyilatkozott is Bagdy Emőket, aki elmondta, hogy „a fiamat – aki teológus volt – egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, 2 méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont, stb. Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra.”
A hír ennyi lenne, épp elég tragikus önmagában, de Hoppál Péter inkább öntött egy kis olajat tűzre. A pécsi fideszes országgyűlési képviselő megosztotta a Blikk cikkét a halálhírről, majd az alábbi kommentet tette hozzá:
„Nehéz elhinni, hogy Bagdy teológus fia csak véletlen áldozat volt… 😢
Bagdy Emőke professzor asszony klinikai szakpszichológusként nyíltan ki merte mondani, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem deviancia. Bátran kiállt a pedofília elleni törvény mellett, a gyermekek jógaiért, az LMBTQ törekvésekkel szemben.”
Az, hogy pontosan milyen összefüggéseket sejt Hoppál a történtek és a homoszexualitás devianciának minősítése között, egyelőre rejtély.