Nem jogerősen pénzbüntetésre ítéltek egy temetői dolgozót, aki emberi koponyát ajándékozott ismerősének – tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

 A bíróság korábbi közlése szerint az eset 2022 őszén történt.

   
    Az ügy elsőrendű vádlottja egy budapesti temetőben dolgozott halottátvevőként. Az egyik temetői virágbolt eladója rávette, hogy szerezzen neki egy emberi koponyát. A férfi „a hozzátartozó nélküli, lejárt, megszűnt sírhelyekből kiemelt, közös sírba történő újratemetésre váró emberi csontok közül” elvett egy koponyát és egy állkapocscsontot, majd átadta azokat a másodrendű vádlottnak azzal, hogy ne adja tovább senkinek. A nő azonban később átadta azokat a harmadrendű vádlottnak, akinél a rendőrség egy közúti ellenőrzés során megtalálta és lefoglalta a maradványokat.

Ez emberi test tiltott felhasználásának bűncselekménye


    A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy jelen ügyben elkövették az emberi test tiltott felhasználásának bűncselekményét.
    A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, megromlott egészségi állapotát, ténybeli feltáró vallomását és az elkövetési szándék eshetőlegességét, súlyosító körülményként pedig, hogy a vádlott a cselekményét foglalkozása felhasználásával követte el.
    A Fővárosi Törvényszék kétrendbeli emberi test tiltott felhasználása miatt 412 ezer 500 forint pénzbüntetésre ítélte az elsőrendű vádlottat. Az elsőfokú döntés nem jogerős, miután a vádlott és védője fellebbezett a pénzbüntetéssel kapcsolatban.
    A másik két vádlott ügyében már korábban pénzbüntetéssel lezárult az eljárás.

Forrás: MTI