Meghalt egy gépkocsi sofőrje, aki járművével fának ütközött Kecskemét határában szerdán – írja az MTI. A baon.hu úgy tudja, hogy az autót egy várandós nő vezette. Gyermekét császármetszéssel segítették a világra, majd kórházba vitték.

Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit közölt az MTI-vel, hogy a Kecskemét és az M5-ös autópálya között húzódó Korhánközi úton délelőtt történt balesetben a sofőr életét vesztette. A helyszínelés során kiderült, hogy a biztonsági öv a nő mögött volt bekötve.

A megyei lap arról ír, hogy a baleset helyszínére érkezett egy koraszülöttmentő is. Értesüléseik szerint a baleset után a kismama nem mutatott életjeleket. Egy a helyszínen tartózkodó egészségügyi dolgozó kezdte meg az újraélesztését, de ez nem sikerült. Közben két mentőhelikopter és két mentőautó is a helyszínre érkezett, és az egészségügyi szakemberek azonnali császármetszést végeztek.

A beavatkozás sikeres volt, de az újszülöttet is újra kellett éleszteni a helyszínen. Végül a gyermeket stabil keringéssel vitték kórházba.