Tűzesethez riasztották az éjszaka a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóit.

A tűzoltók három vízsugárral oltották a lángokat a gödrei csarnoképületben.

Egy munkagép égett teljes egészében egy hatszáz négyzetméteres csarnoképületben Gödrén, a Sport utcában.

Az épületben két kisteherautó és négy munkagép állt, valamint gázpalackokat is tároltak a csarnok másik végében. A sásdi, a kaposvári és a dombóvári hivatásos tűzoltók három vízsugárral oltották a lángokat. A munkálatok közben kivittek az épületből három palackot, amelyeket nem ért el a tűz. A helyszínre a szentbalázsi önkéntes tűzoltók is kiérkeztek, valamint az esethez kivonult a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Idomkövek estek le egy teherautóról a 66-oson, Mánfánál

Közlekedési balesethez is vonultak tegnap délután a baranyai katasztrófavédők.

Az egyik kő egy autó alá szorult.

Idomkövek estek le menet közben az úttestre egy teherautóról a 66-os főút 9-es kilométerszelvényénél, Mánfa térségében. Egy gépkocsi áthaladt a kövön, majd fennakadt rajta. A mögötte haladó két jármű meg tudott állni, a kövek azonban kárt tettek mindkét kocsiban. A komlói hivatásos tűzoltók speciális emelőpárnával megemelték a bajba került autót, majd kiemelték alóla a követ. A baleset miatt forgalmi akadály alakult ki az érintett szakaszon.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

A bahir.hu oldalon mindig friss híreket, információkat talál.