Egy pécsi kertészetben került elő a két laposféregfaj, amelyek előfordulását a kutatók a Zootaxa című zoológiai folyóiratban közölték

Közleményük szerint egy pécsi kertészetben került elő a két laposféregfaj, amelyek előfordulását a kutatók a Zootaxa című zoológiai folyóiratban közölték.A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézete és a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) kutatói először azonosítottak két szárazföldi laposféreg (planária) fajt Magyarországon. A hírt a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tudatta szerdán.

     Mindkét faj ragadozó, elsősorban csigákat és föl digilisztákat fogyasztanak. A hazai faunára kifejtett hatásuk még ismeretlen, így ennek további vizsgálata szükséges.
    A beszámoló szerint a mostani tanulmányig nem jelent meg hivatalos szakirodalmi leírás egyetlen Magyarországon élő szárazföldi laposféregről sem. Viszont a kutatóknak eddig összesen tizenhét hazánkban is előforduló édesvízi planáriafajról volt tudomásuk.
    Az utóbbiak két főcsaládba – a Geoplanoidea és a Planarioidea – sorolhatók. A Magyarországon most megjelent két faj a Geoplanoidea csoportba tartozik.
    A fajok egyike a Diversibipalium multilineatum névre hallgató planária, amelyből 27 centiméter hosszú példányt is találtak. A fajra a szalmasárga alapszín és a háti oldalon végighúzódó három barna csík, valamint a fej két oldalán található kiszélesedő lebeny jellemző. Emiatt magyarul a kalapácsfejű féreg nevet javasolták neki. Ezt a fajt eredetileg Japánban írták le, vélhetően oda is behurcolás útján került.
    A kalapácsfejű férgek többségére a pécsi kertészet üvegházi részében bukkantak a kutatók. Bár néhány példány a szabadba is kijutott. Szakirodalmi adatok szerint a faj elterjedését limitálja a páratartalom mértéke, ami Magyarországon túl alacsony, ezért nem valószínű, hogy a faj el fog terjedni.
    A másik faj az Obama nungara nevű, eredetileg Brazíliában leírt planária, amely jóval kisebb , barnás, jellegzetes márványos mintázatú állat. A kutatók magyar névnek az obama-férget javasolják, az itthon megtalált példányok génszekvenciái argentin példányokéval mutattak teljes egyezést.
    A közlemény szerint az Obama nungara mára már számos európai országban megjelent és elterjedt. Miután a pécsi kertészetben talált példányokat begyűjtötték. Egy budapesti kertészetben, illetve egy szombathelyi botanikus kertben is előkerült néhány, ami azt jelzi, hogy a jelenleg ismertnél sokkal elterjedtebb lehet országszerte. Számos pécsi példány petecsomagot is lerakott, ez mutatja, hogy képes volt ivarosan szaporodni Magyarországon.
    A megnövekedett áru- és személyforgalom miatt minden eddiginél nagyobb számban jelennek meg hazánkban idegenhonos állatfajok. Amelyek a melegedő klíma miatt nagyobb eséllyel telepednek is meg, mint évtizedekkel ezelőtt.

További hírek itt!

forrás: mti