Vitézy már most megelőzi a Fidesz-KDNP egyelőre ismeretlen jelöltjét.

Megmérte a Medián is  Vitézy Dávidot, az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkárát. A korábbi BKK-vezérigazgatót mint lehetséges főpolgármester-jelöltet mérték. Az LMP megbízásából készült felmérés azt mutatja, hogy a júniusi önkormányzati választásra készülő főváros izgalmas kampányidőszak előtt áll.

Vitézy neve már hetek óta forog a nyilvánosságban mint Karácsony Gergely lehetséges kihívója. Egyelőre azonban a közlekedési szakember nem jelentette be az indulását, amiről az LMP-vel tárgyal. Egy gyaníthatóan a kormányoldal megbízásából készült adatfelvétel szerint ugyanakkor a jelöltje megnevezésével március végéig kiváró Fidesz is mérlegelheti, hogy bizonyos esetben támogassa az indulását.

A múlt heti felmérés szerint a budapestiek 52 százaléka a változást szeretné.

Mégis Karácsony újraválasztási esélyét jelzi az, hogy ötéves tevékenysége alapján 42 százalék jónak tartaná, ha újraválasztanák. Ez jelentős előny a többi indulóhoz képest, még ha a Fidesznek a jelöltje egyenlőre nem ismert.

A Medián felmérése szerint azonban szorosabbá válna a verseny, ha Vitézy Dávid is benevezne. Karácsony így is elvinné a szavazatok 37 százalékát, Vitézy pedig jelenleg a voksok 23 százalékára számíthatna. Ezzel valószínűleg megelőzné a kormánypártok meg nem nevezett jelöltjét, akit 21 százalékra mért a Medián. Ez alapján tehát Vitézy Karácsonytól 9, a fideszes indulótól 6 százalékpontnyi szavazót vinne el, de a Mi Hazánk táborából is lecsípne 3 százalékpontot.

Korábban megírtuk, hogy a Pulzus közvélemény-kutató (Závecz Tibor érdekeltsége) múlt heti mintavétele után arra jutott, hogy ha most tartanák a főpolgármester-választást, Karácsony Gergelyre a budapestiek 38 százaléka szavazna, Vitézy Dávidra 16, míg a fideszes fővárosi főispán Sára Botondra 18 százalék.

Forrás: 24.hu