Az LMP Banga Zoltán önkormányzati képviselő polgármesteri indulását támogatja a főváros XVIII. kerületében.     

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese keddi, online is követhető sajtótájékoztatón elmondta: Banga Zoltán hosszú évek óta dolgozik önkormányzati képviselőként, és ennek a munkának az eredményeként a helyi civilek szövetsége kérte fel polgármesterjelöltnek.      

Kiemelte: hosszú évek óta küzdenek azért, hogy a lakókörnyezet egészséges voltát, az egészséges környezethez fűződő jogokat megvédjék. A kerületben egy logisztikai központ miatt nagy veszélyben van a lakókörnyezet, nem tudni, ennek keretében milyen tevékenységet terveznek – mondta, hozzátéve: logisztikai központon keresztül nagyon sok akkumulátoripari beruházást valósítottak meg, jó példa erre Szigetszentmiklós.     

Nem kell, és nem lehet ipari tevékenységet tervezni közvetlen lakóövezet mellé vagy adott esetben lakóövezetet érintő módon – hangsúlyozta Csárdi Antal, kiemelve: ebben a küzdelemben élen járt Banga Zoltán, aki méltó arra, hogy az LMP őt támogassa polgármesterjelöltként.      

Banga Zoltán azt mondta: a XVIII. kerület a lehetőségeihez képest is gyengén teljesít, Pestszentlőrinc és Pestszentimre ahelyett, hogy a helyi problémák megoldására koncentrálna, az elmúlt években pártpolitikai csatározások színterévé vált. Fő célja, hogy adják vissza a kerületet az itt lakó embereknek – hangsúlyozta.    

Feladatként jelölte meg a vízelvezetési problémák megoldását, a közösségi közlekedés fejlesztését és olyan egészségügyi ellátás kialakítását, amely minden rászorulónak gyors és színvonalas segítséget tud adni.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon naponta talál friss híreket, információkat.