Péni István ezüstérmet nyert és olimpiai kvótát szerzett pénteken férfi puskában a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokságon.    

Az UTE sportolója az alapversenyből nagyszerű, 632,3 körös teljesítménnyel a második helyen került be a nyolcas döntőbe, melyben rajta kívül még három másik puskásnak nem volt párizsi indulási joga. A fináléban Péni már a 14. lövés után megszerezte a kvótát, végül pedig – a 24. lövést követően – 249,7 körös teljesítménnyel lett második a 251,2 körrel győztes szlovák Patrik Jany mögött.    

Az indulási jog kivívása csütörtökön a pisztolyos Jákó Miriamnak, péntek délután pedig a puskás Mészáros Eszternek nem sikerült, ugyanakkor nekik a döntőben négy riválissal kellett megküzdeniük a két-két kvótáért, míg Péninek hárommal kellett, ráadásul utóbbi lényegesen tapasztaltabb honfitársainál, számos nagy verseny fináléjában, így például a tokiói olimpia döntőjében is szerepelt.    

A nagy rutin ellenére Péni mégis visszafogottan kezdett, rögtön egy kilencest lőtt (9,8 kör), az első ötös szériát pedig 51,4 körrel zárta. Ugyanakkor nem csupán ő volt kicsit halványabb, amit jól mutat, hogy holtversenyben a hatodik helyről kezdte a második ötös sorozatot. Ebben már jobban ment neki, négy lövése kifejezetten erős volt és 52,2 kört ért el.    

A kieséses szakasz kezdetén Kissné Oroszi Edit tanítványa az ötödik pozícióban volt és ami számára a legjobb hír lehetett ekkor, hogy a mögötte állók közül ketten, a norvég Henrik Larsen és a francia Lucas Bernard Denis Kryzs, a kvótaharcban is riválisai voltak.    

Péni ekkor „rázta meg magát” igazán, a kieséses rész első dupláját 21 körrel (124,6 kör) tudta le, majd miután Larsen kiesett, a következő két lövésben 21,5 kört ért el (146,1 kör). Így feljött a harmadik helyre, ezzel párhuzamosan a francia rivális is búcsúzott, a ceremóniamester pedig óriási üdvrivalgást kiváltva hivatalosan is bejelentette az ő, illetve a lengyel Maciej Kowalewicz olimpiai kvótáját.    

A siker talán kicsit elterelte Péni gondolatait, mert a következő három lövése alacsony tízesekkel, a negyedik pedig 9,9 körrel zárult. Ugyanakkor még így is versenyben maradt, a „hajrában” pedig újra erős tízeseket lőtt és végül 249,7 körrel ezüstéremmel fejezte be a versenyt.    

Az aranyat a szlovák Patrik Jany, a bronzot pedig az osztrák Martin Strempfl érdemelte ki.    

Péni István a győri kontinensviadal első és egyben egyetlen magyar kvótáját szerezte meg, egyúttal az övé a harmadik magyar sportlövő-kvalifikáció a párizsi játékokra.   

Korábban a puskás Pekler Zalán és a pisztolyos Fábián Sára Ráhel szerzett indulási jogot.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan értesülhet a legfrissebb sporthírekről, és közéleti információkról.