Meghalt Torijama Akira, minden idők egyik legnagyobb hatású és legkelendőbb japán mangájának, a Dragon Ballnak az alkotója – írja a BBC nyomán az Index. Torijama Akirának akut szubdurális hematómája volt, vagyis az agyhártyája alatt vér gyűlt össze. 

Torijama Akira számunkra legismertebb műve egyértelműen a Dragon Ball, amely eredendően egy képregény volt. A képregénysorozat 1984-ben debütált. Egy Son Goku nevű fiú életét követi nyomon a gyerekkori kalandoktól kezdve egészen odáig, míg nagyapa nem lesz. Ezalatt rengeteget harcol, és végül a világ legerősebb harcművésze lesz.

Son Goku kalandjai a képregényekből hamar a televíziók képernyőjére került át, európai turnéja ugyanakkor korántsem volt zökkenőmentes. Magyarországon is megszenvedtek azzal, hogy a képernyőre kerülhessen. Már az eredetei Dragon Ballnál is nehézséget okozott, hogy az RTL a Matiné műsorsávjában tette, holott számos olyan szexuális tartalmú kiszólást és jelenetet tartalmazott, ami egy mangában vagy animében elfogadható, de egy gyermekműsorban nem. Ezt még az átszinkronizálással próbálták kompenzálni.

A Dragon Ball Z erőszakos jelenetei azonban már kicsapták az ORTT-nél a biztosítékot, és felnőtt műsornak minősítették a sorozatot, amit csak 22.30 után lehet vetíteni. Ez viszont annyira lecsökkentette a műsor nézettségét, hogy az RTL hamar felhagyott a vetítésével. Ezt követően 2012-ben került vissza a képernyőre a VIASAT képernyőjén, ahol később a Dragon Ball Super szériája is vetítésre került. A sorozat a mai napig kap új részeket.  

Torijama Akira március 1-jén halt meg. A Dragon Ball honlapjának nyilatkozata szerint csak a családja és szűk baráti köre vett részt a temetésén.