Sulyok Tamás államfő a beiktatása alkalmából tartott ünnepi beszédében vasárnap egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben meghatározott jogkörben a jogállamot kívánja képviselni. Azt is kiemelte, számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető.

A köztársasági elnök megjegyezte, személyiségéből adódóan képtelen hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni. A jogállam fogalmát annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve. 

„Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint amit eddig végeztem. De az alapértékek ugyanazok, mint amikhez eddig is hűen, határozottan tartottam magam. Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje” – fogalmazott Sulyok Tamás. Hozzátette: az alaptörvény pontosan fogalmaz. A köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni – rögzítette.