Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

2022 tavaszán kiderült, hogy ez a fajta ellenzéki összefogás nem működik. Lehet ezt szépíteni, de a Fidesz úgy mosta fel a padlót az ellenzéki összefogással, mint még előtte soha, a kormánypárt soha ennyi szavazatot nem kapott még, még az ellenzéki pártok soha ennyire keveset nem gyűjtöttek be.

2022 áprilisának egyetlen tanulsága van: az ellenzéki összefogás nem működik, az nem járható út, annak a vége mindig a Fidesz kétharmados győzelme lesz.

Ezzel szemben miről szólnak most megint az ellenzéki hírek, az önkormányzati választások előtt? Igen, az összefogásról. Aki pedig nem kíván része lenni ennek a bukott koalíciónak, aki nem akar összefogni, együtt indulni, aki mást szeretne csinálni, az az összefogósdi mániások szemében kizárólag áruló lehet, netán fideszes.

Szerintem teljesen rendben lévő dolog, hogy az LMP nem akar részese lenni ennek a cirkusznak, 2022-ben beálltak a sorba ők is, majd leszűrték azt, hogy ez így biztosan nem működik. Győrben miért kellene például a harmatgyenge DK-s Glázer Tímeával összefogni, aki képes volt arra a bravúrra, hogy elveszítse a választást Borkaival szemben, 5 nappal a kurvázós videója után? Miért kellene összefogni Karácsony Gergellyel, aki a válaszátási ígéreteinek igen kis százalékát tudta betartani? Miért kellene összefogni Péterffy Attiláékkal?

Miért kellene összefogni például Horvát Csabával?

Csak azért, hogy ne a Fidesz nyerjen? Ugyanmár, ha rossz jelölteket, idiótákat, netán tőrölmetszett bűnözőket juttat az ellenzék polgármesteri pozíciókba, azzal végsősoron csak a Fidesznek fog kedvezni, hiszen az a kép fog lejönni az ellenzékről, hogy ezek alkalmatlanok. Mert többségük tényleg az.

Persze meg lehet próbálni sokadjára is az összefogást, csak akkor ne csodálkozzunk, ha sokadjára is a Fidesz fog nyerni. És nem, nem mondom, hogy az LMP módszere elhozza majd a rendszerváltást, de ha valami nem működik, akkor nem azt próbálom meg újra csinálni, hanem megpróbálok valami mást. Legrosszabb esetben majd az sem fog működni. Egyébként

 Pintér Bence szerintem kiválóan működne Győrben polgármesterként, remélem, hogy az egész előválasztásnak csúfolt bohózatból ki fog maradni, és külön fog indulni, a DK-MSZP nélkül.

Forrás: Vági Márton