Az élet végi döntések szabadságáért küzdő, ALS-ben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász még március 31-én döntött arról, hogy a továbbiakban nem praktizál – írja az Index. Ugyanakkor mostani döntése nem érinti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) folyamatban lévő ügyét.

Mint a közlemény kiemeli, Karsai Dániel döntését az ügyvédi iroda taggyűlése egyhangúlag fogadta el, az ügyvédi iroda működését az nem érinti, mivel feladatait Frank Evelyn irodavezető ügyvéd veszi át.

A közlemény aláhúzta, hogy Karsai Dániel ügyvédi tevékenysége befejezése nem érinti az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt az élet végi döntések szabadsága iránt folyamatban levő ügyét sem, mivel a képviseletét továbbra is ellátja az Ügyvédi Iroda.

Karsai Dániel még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, hogy a gyógyíthatatlan kórral járó szenvedés helyett méltósággal fejezhesse be az életét – Magyarországon ugyanis jelenleg az aktív eutanáziát tiltják a jogszabályok, amivel az alkotmányjogász érve szerint sérülnek a jogai.

Az EJEB az ügyvéd állapota miatt gyorsítva tárgyalja az ügyét, ami kapcsán először még novemberben tartottak meghallgatást, Karsai Dániel pedig abban bízik, hogy a testület még májusban ítéletet hozhat.

Karsai Dániel állapotáról legutóbb márciusban számolt be öccse, aki elmondta, testvérének állapota folyamatosan romlik, és mindennapjait szakképzett ápolók segítik.