A magyaroknak a nyugati civilizáció, a szabadság, a család és a zsidó-keresztény kultúra védelmében tett erőfeszítéseit méltatta Donald Trump korábbi amerikai elnök, a republikánusok elnökjelöltje a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) budapesti rendezvényének küldött, pénteken elhangzott videó-üzenetében.    

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy most Magyarországon szólhatok oly sok hazafihoz, akik büszkén vívják harcukat a nyugati civilizáció megmentéséért folytatott küzdelem frontvonalában. Együtt küzdünk egy gigászi harcban, hogy felszabadítsuk nemzeteinket azon gonosz erők uralma alól, amelyek tönkre akarnak tenni minket. Mindennap azért harcolunk, hogy megőrizzünk kultúránkat, megóvjuk szuverenitásunkat, megvédjük életmódunkat, és megtartsuk a szabadság, a család és a mindenható Istenbe vetett hit időtálló értékeit” – jelentette ki Donald Trump.    

Hozzátette, hogy elnökként „büszkén dolgozott együtt” Orbán Viktor miniszterelnökkel a magyar és az amerikai nemzet értékeinek és érdekeinek védelmén.    

„Leszámoltunk az illegális bevándorlással, megvédtük határainkat, munkahelyeket teremtettünk, megvédtük hagyományainkat és zsidó-keresztény értékeinket” – sorolta.    

Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok következő elnökeként ezt az együttműködést tovább folytathatja Magyarország miniszterelnökével.      

„Mindaddig, amíg együtt képviseljük a jövőképünket, hűek maradunk elveinkhez, és félelmet nem ismerve megvédjük értékeinket, a konzervatívok győzni fognak a harcban, amelyet azért vívunk, hogy megmentsük civilizációnkat a kommunistáktól, marxistáktól és fasisztáktól, és helyreállítsuk a konzervativizmus és a józan ész uralmát a világban” – zárta beszédét az amerikai politikus.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon naponta olvashat híreket Baranya vármegyén túlról is!