Erős napot tartott ma a Fidesz-kommunikáció: először Tarlós István esett neki Vitézy Dávidnak, hogy alkalmatlan, majd megérkezett a Budapest-ellenes miniszter Lázár János hergelni egy kicsit, és elmondta, hogy Vitézy nem állná meg a helyét vidéken. – írja a Facebook oldalán Ungár Péter, az LMP-Magyarország Zöld Pártja frakcióvezetője és társelnöke.
Látszik, hogy a Fidesz megijedt, pontosan tudják, hogy harmadik helyen állnak a fővárosban, és ráküldték a verőembereket Vitézy Dávidra. – írja Ungár Péter.
Közben a regnáló főpolgármester pedig továbbra is ott tart, hogy Vitézy Dávidot betolakodónak minősíti, program nincs, vagdalkozás az van. – olvasható az LMP-Magyarország Zöld Pártja frakcióvezetője és társelnöke bejegyzésében.
Pontosan ez a végtelenül színvonaltalan pártpolitikai csatározás, amit a két oldal Karácsonytól Lázárig előad, és amiből elege van a budapestieknek, mert azt látják, hogy az urak jól mulatnak, elszórakoztatják magukat, csak közben a várossal és az itt élőkkel nem foglalkozik senki. – írja a közösségi oldalán Ungár Péter.
Vitézy Dávid és az LMP azért indul a választáson, hogy ennek egyszer és mindenkorra véget vessen. Mi ezekben a vitákban nem akarunk részt venni, mi ezeket le akarjuk zárni. – írja a közösségi oldalán.
Nagy dolog, hogy lesz ilyen lehetőség is a szavazólapon, és minél többet szólal meg Lázár János, annál több szavazatot fog kapni Vitézy Dávid és az általa vezetett lista. – zárja bejegyzését az LMP frakcióvezetője és társelnöke.
A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss közéleti híreket, információkat, akár Baranyán túlról is.