A rendőrök egy 22 éves férfit vettek őrizetbe, majd kezdeményezték a letartóztatását. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2024. május 18-án arról, hogy Komlón, a Zrínyi utcával szembeni útszakaszon egy férfi hátulról fojtófogással megfogta egy idős asszony nyakát, majd felszólította, hogy adjon neki pénzt, különben elvágja a torkát. Amikor a sértett közölte, hogy nincs pénze, az elkövető ököllel arcon ütötte. Ezt követően elvett a sértett táskájában lévő pénztárcából egy maréknyi aprópénzt, majd elfutott.

A rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az elkövető keresését. Gyors reakciójuknak és a hatékony nyomozói munkának köszönhetően pár nap alatt kiderült, hogy ki lehet a tettes.

Május 22-én körbekerítették a férfi feltételezett tartózkodási helyét. Ezzel sikerült is ráijeszteniük a férfira, mert ahogy meglátta az egyenruhásokat, futásnak eredt az egyik épületből a másikba.

Nem tett eleget a rendőrök felszólításának, nem állt meg, azonban a kollégák hamar utolérték, és elfogták a támadót. Megbilincselték a 22 éves komlói férfit, előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A gyanúsított a kihallgatás során mindent beismert.

Rablás bűntett elkövetése miatt nyomoz ellene a Komlói Rendőrkapitányság.

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss, aktuális híreket, információkat.