Egy férfit letartóztattak, két társa szabadlábon védekezhet, miután hétfőn Letenyén. Egy lakóautóban több mint 60 kilogramm marihuánát próbáltak Magyarországra hozni – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

    Bartalné Mentes Judit közölte: kábítószer birtoklásának bűntette miatt indítványozta a Zala Vármegyei Főügyészség két férfi és egy nő letartóztatását, akik marihuánát hoztak be Magyarországra a letenyei határátkelőn. Valamint az egyik férfi lakóhelyén is találtak kábítószergyanús növényi anyagot.
    A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, illetve a bizonyítási eljárás meghiúsításának, megnehezítésének veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akinek a lakásán is találtak kábítószert. A járműben utazó másik férfi és egy nő esetében a bíróság úgy döntött, hogy ők szabadlábon védekezhetnek.
    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei állították meg az Olaszországból érkező lakóautót, mert feltűnt, hogy a rozoga jármű új rendszámot kapott, az ajtajáról pedig hiányzik a zár. A lakóautót elsőként Harley, a cigaretta- és kábítószerkereső kutya szimatolta körbe, majd néhány perccel később már jelzett is az egyik oldalsó rekesznél.
    A NAV munkatársai összesen csaknem 64 kilogramm marihuánát találtak az autó különböző tárolóiban.

forrás: mti