Emberölés bűntette miatt fegyházban letöltendő életfogytiglant kapott

Emberölés bűntette miatt fegyházban letöltendő életfogytiglant kapott az a férfi, aki megölte két kiskorú lányát – tartalmazza a Fővárosi Ítélőtábla pénteki közleménye.

    Azt írták, a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből kizárták.
    A Fővárosi Törvényszék a pénteken meghozott jogerős ítéletében a cselekmény jogi minősítését pontosította. Egyebekben azonban helybenhagyta a 2023. november 23-án kihirdetett, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabó ítéletét.
    A közleményben a Fővárosi Ítélőtábla – az elsőfokú bíróság ítélete alapján – részletesen ismertette az esetet. Eszerint a vádlott és felesége házassága 2015-2016 folyamán megromlott, kapcsolatuk elmérgesedett. Majd 2018-ban a feleség két közös lányukkal elköltözött a férfitól. Válásuk után a Gödöllői Járásbíróság a gyermekeket az édesanyjuknál helyezte el és a vádlott részére kéthetente személyes kapcsolattartást biztosított.
    A bíróság közlése szerint a férfi ezt követően határozta el, hogy a válás és a gyermekek elhelyezése miatt bosszút áll, majd végez magával. Terve megvalósításához vásárolt egy baltát, majd a testvérének, illetve a Gödöllői Járásbíróságnak is leveleket fogalmazott meg. Ezekben kifejtette, hogy tervét nem tartja helyesnek, azonban az őt ért igazságtalanságok rákényszerítik annak megvalósítására.

A férfi előre kitervelte tettét


    Közölték, hogy a két lány 2022. május 20-án a férfinél tartózkodott, majd miután elaludtak, apjuk egy szúró eszközzel, illetve egy baltával rájuk támadt, és halálos sérüléseket okozott nekik. A gyermekek a helyszínen életüket vesztették, apjuk másnap délelőtt öngyilkosságot kísérelt meg.
    A Fővárosi Törvényszék kiemelte, hogy az elkövetés eszközének beszerzése, a levelek tartalma, az elkövetés körülményei mind azt támasztják alá, hogy a férfi előre kitervelte tettét. Az utána teljesen összeszedetten megvalósított további magatartásából szintén következtetni lehet eltökéltségére.
    Az ítéletben azt is hangsúlyozták, hogy a gyermekei életének elvétele olyan mélységesen elítélendő, morálisan menthetetlen megtorlás, amely a társadalom erkölcsi értékrendjével teljesen összeegyeztethetetlen. Az aljas indok mellett az aljas cél is megállapítható volt. Hozzátették, hogy mérhetetlen embertelenséggel és brutalitással végezte ki alvó gyermekeit. Így az ölési cselekményt különös kegyetlenséggel, több emberen és védekezésre képtelen személyek sérelmére valósította meg.
    A bíróság arra is kitért közleményében, hogy a vádlott egyszer sem mutatott megbánást. És az önsértése nem értékelhető valódi öngyilkossági kísérletként. A tárgyalási megnyilvánulásaival is egybevetve az nem a megbánással függött össze.
    Az ilyen elkövetőt a másodfokú tanács álláspontja szerint is végleg ki kell vonni a társadalomból. És annak védelme érdekében a feltételes szabadság kedvezményéből ki kell zárni – hangsúlyozta a bíróság.

forrás: mti