Életének 93. évében június 27-én elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító, a Móra Kiadó egykori szerkesztője – tudatta a gyászoló család és a kiadó kedden az MTI-vel.    

Ágai Ágnes 1932. április 9-én született Szegeden. Tanulmányait a Budapesti Pedagógiai Főiskola orosz szakán végezte 1951-től, majd 1953-tól az ELTE BTK orosz-magyar szakán tanult, valamint az ELTE Idegen Nyelvi Lektorátusának lektora volt.     

1956-től 1970-ig tanárként dolgozott Budapesten, majd 1989-ig a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője volt. 1957-től publikálta verseit, prózáit. Gyermeklírája korát megelőzve idézte meg a svéd gyermekversek őszinte, érzékeny hangvételét.     

Ágai Ágnes mintegy húsz évig volt a Móra Kiadó szerkesztője. Érzékeny lírája jellegzetes hangon szólítja meg a gyermek és felnőtt olvasókat. Legismertebb ifjúsági kötetei A titkokat az ujjaimnak mondom el, valamint a Kamaszságok című művek. Műfordítóként az orosz gyermekirodalom remekműveit tolmácsolta (Tótágas című versgyűjtemény, Szergej Vlagyimirovics Mihalkov: Miénk a világ).    

Munkásságáért több elismerést is kapott: 1983-ban a Móra Könyvkiadó Nívódíjával; 1989-ben pedig a NEMzedék című kötetért az IBBY-díj – az Év Gyermekkönyve elismeréssel díjazták – áll az összegzésben.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál pécsi, szigetvári, baranyai vagy akár Baranya vármegyén túlról érkező közéleti, kulturális és környezetbarát, valamint sporthíreket, információkat.