Magyarország egyik legrégebbi punk-rock zenekara, a Junkies is szerepelt az idei Sétatér Fesztivál Fellépői között. Szekeres András, a csapat énekese interjút adott a szerkesztőségünknek, melyben a közelmúltbeli eseményekről és a zenekar jövőjéről is szó esett.

Nemrégiben volt a zenekar 30. évfordulója alkalmából egy koncertetek Mesélnél erről egy kicsit?

Június 15-én tartottuk meg a jubileumi koncertünket, amely a zenekar 30. és az én 50. születésnapom alkalmából volt a Barba Negrában Budapesten. Az előzenekar az Auróra volt, utána mi következtünk. Nagy volt az érdeklődés, és végül több mint ezer ember előtt játszhattunk. Jól éreztük magunkat és a közönség is.

Különböző felállásokkal, de több mint 30 éve működik az együttes. A jelenlegi közönségetekből milyen arányban vannak a régi rajongók, és milyen arányban a fiatalok?

Nagyon örülünk, hogy nem csak egy korosztály hallgat minket. Amikor kezdtük, 20 voltam, tehát a közönség nagy része idősebb volt nálam. De volt olyan fellépésünk, például Fehérváron, a 25 éves turnénk, amikor többen vettek részt tizenévesek a koncerten, mint a korunkbeli szereplő. Ez örömmel tölt el minket. Szóval nincs sem korban, sem nemben egyfajta kiemelkedő közönségünk, a dalaink üzenete a mai napig eljut az emberekhez, és ez pozitív.

Vannak olyan fellépéseitek is, amely a „Junkies egy szál gitárral” nevet viseli. Mesélsz ennek a történetéről?

Már 10 éve működik ez a koncepció szerettünk volna valamit, ami egy kicsit más, mint a zenekari koncertek. Először tartottunk tőle, hogy a pörgősebb dalokat el lehet-e játszani így, de számunkra is kiderült, hogy ami egy szál gitárral megy, az mással is megy.

Ezek hangulatukat tekintve kicsit másfajta koncertek, több sztorizgatás van a dalok között, több egyéni kérés elhangzik, amit lehet teljesíteni. Ez egy zenekari koncertnél azért nem így megy.

Van-e Önnek, vagy a zenekar bármelyik tagjának pécsi vagy baranyai kötődése, esetleg valami ide köthető élménye vagy emléke?

Én magam dunaújvárosi vagyok, sok osztálykirándulásunk volt Pécsett, és az évfolyamtársaim közül többen mentek Pécsre továbbtanulni. A régi emlékek miatt mindig nagy öröm Pécsre jönni.

Van-e kedvenc dala a Junkies dalai közül?

Nincs, hiszen az ember a gyerekeit sem rangsorolja, így a dalait sem 🙂 Azt szeretem a legjobban, amit a közönség szeret, hiszen akkor lehet együtt jót bulizni. Hiába játszanánk olyan dalokat, amiket a zenekar tagjai nagyon szeretnek, de a közönség nem, az nem adna olyan jó hangulatot a koncerteken

Mik a zenekar jövőbeli tervei?

Egészen konkrét tervünk nincs, hiszen idén jelent meg új lemezünk, jubileumi koncertünk is volt, így az igazán fontos események most történtek. De vannak fellépéseik nyárra és őszre, így a következő fél évben biztosan nem fogunk unatkozni. Utána lehet, hogy tartunk egy téli szünetet, de ez majd még eldől.

Megjegyezném még, hogy nagyon örülünk, hogy az új lemezünk öt hete a TOP5-ös listán van, pici bánat, hogy a 2. olyan lemezük, ami az első helyre nem ért fel, a legerősebb pozíció az egyik héten a második helyezés volt. De egyszer egy régebbi lemezünk egy héten már állt az első helyen, így a „bakancslistánkon” ezt kipipálhattuk. 🙂 De egyébként ez nem olyan fontos, fontosabb, hogy a közönséghez eljussanak az üzeneteik, és a fellépéseken jelenjenek meg az emberek. Viszont ezek a visszajelzések is azt mutatják, hogy van értelme folytatni, amit csinálunk.

Köszönöm szépen az interjút!