Kik a legjobb magyar darts játékosok?


Pixabay

Az avatatlan számára a darts az a játék, amivel az emberek a kocsmákban ütik el az időt, miközben kicsit lazítanak és legurítanak néhány sört. Szerencsére azonban ma már egyre többen vannak tisztában azzal, hogy a darts bizony egy sport, a maga különlegességeivel, bajnokságaival, nemzetközi megmérettetéseivel, világversenyeivel, amelyre milliók figyelnek, amelynek versenyzői, mi több, sztárjátékosai vannak, akiknek igencsak komoly követelményeknek kell eleget tenniük.

Egyre népesebb a versenyzők köre


Pixabay


Noha a játék maga a ködös Albionból ered, s általában az emberek a pubok világával társítják, eredetileg egyszerű célzógyakorlat volt katonák számára. Aki ma darts élő közvetítés előtt ülve követ egy-egy versenyt, jó eséllyel nem is gyanítja, hogy a ma látható versenyzők távoli elődei még csak egyszerű fatáblákat igyekeztek eltalálni kihegyezett nyilaikkal, s hogy az első igazi, ma is használatos darts-tábla már 1896-ban elkészült. Ahhoz azonban, hogy világszerte elismert sporttá váljék, a dartsnak bő nyolc évtizedet várnia kellett, hiszen az első világbajnokságot csak 1978-ban rendezték meg.

Innen azonban már nem volt megállás, világszerte egyre többen kezdték dobálni a darts nyilakat, a profi játékosok pedig ugyanolyan valódi, nagy nemzetközi hírnévnek örvendenek, mint például a focisták vagy a kosarasok.

Természetes tehát, hogy a sportág Magyarországon is kitermelte a maga csillagait. Létrejött a Magyar Darts Szövetség, amely versenyeket szervez férfi, női, de még ifjúsági korosztályban is, például bronzkategóriás WDF-ranglistaversenyt (a WDF Budapest Opent), az ország fővárosa az egyik házigazdája a PDC European Tour egyik állomásának, amit a darts legnagyobb világszervezete, a Professional Darts Corporationt (PDC) rendez. Minden adott tehát, hogy számba lehessen venni a legjobb magyar darts játékosokat.

A Magyar Darts Szövetség nemzeti bajnokságának rangsorában az első helyen Jehirszki György áll, a második Borbély András, a harmadik Kovács Patrik, őt Csóka András és Major Nándor követi.

A magyar versenyzőket felvonultató Hungarian Darts Super League májusi döntőjében például Major Nándor bizonyult a legjobbnak, Jagicza Gáborral egyetemben ő fogja képviselni Magyarországot a csapat-világbajnokságon Frankfurtban.

A magyarok már nemzetközi versenyeken is megméretik magukat

Ugyanakkor a PDC European Tour magyarországi állomásán, a Hungarian Darts Trophyn négy magyar játékos bizonyíthat: Jehirszki, aki részt vehet a lengyelországi World Series-versenyen is, Végső János, aki eljutott már a PDC csapat-világbajnokságra is, illetve Csóka András és Bezjian Alberto. Kovács Patrik az őszi prágai versenyre kvalifikálta magát.

Kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanezekkel a nevekkel találkozhattak a sportág rajongói tavaly ősszel is, amikor a 3. Hungarian Darts Trophy versenyei zajlottak, ahol Major lett az első magyar játékos, aki az European Tour-torna főtábláján képes volt meccset nyerni. Ugyanezen a versenyen remekelt Kovács Patrik, noha neki nem sikerült a továbbjutás, de jól szerepelt Jagicza is.

A női mezőnyben is vannak kimagaslóan teljesítő versenyzők. A Magyar Darts Szövetség listája szerint az első helyet Ihász Veronika, a másodikat Erdei Nóra, a harmadikat Tekauer Gréta foglalja el, majd Bogár Alexandra és Oláh-Csombok Krisztina következik a sorban.

Tavaly decemberben tartotta a WDF a világbajnokságát, amelyen öt magyar is részt vett: Kovács Patrik, Takács Gábor, Ihász Veronika, valamint (ifjúsági kategóriában) Borbély András és Turai Krisztina vált méltóvá arra, hogy megmutassa tudását. Ugyancsak tavaly a soft szakág Európa-bajnokságán U19-es kategóriában harmadik helyen végzett Kovács Tamara, a steel szakág ifjúsági Európa-bajnokságán a magyarok párosban bronz-, csapatban ezüstérmet nyertek.

A WDF Világkupán a Kámán Lehel, Rucska József páros bronzérmet szerzett, amivel a kettős begyűjtötte Magyarország első érmét felnőtt világkupa-versenyen, miközben a Baranyi Zsombor, Borbély András ifjúsági páros is bronzéremmel távozott. Ihász Veronika már 2022-ben kijutott a világbajnokságra.

Már ebből a röpke felsorolásból is egyértelmű, hogy jelene biztosan van a magyar darts világnak, s jövője is lesz, hiszen az ifjúsági kategóriában is vannak versenyzők szép számban. Az, hogy az idén Major Nándornak sikerült főtáblás European Tour-meccset nyernie, elsőként a magyarok közül, azt jelzi, hogy egyre közelebb az az idő, amikor a magyar játékosok jelenléte megszokott lesz a nagy nemzetközi megmérettetéseken is. Ahol pedig játékosok és versenyek vannak, előbb-utóbb lesz, aki a világhírnevet is eléri.

Addig pedig érdemes nézni a bajnokságokat, akár közvetítések formájában, akár a budapesti versenyhelyszíneken.