10 éves a Mumi’s Kebab

A héten ünnepli 10. éves fennállását a Mumi’s Kebab. Az eseményt a hely számos akcióval ünnepli. Ezekről, valamint a múltbéli eseményekről beszélgettünk a hely társtulajdonosaival, Szakcsi Dáviddal, illetve feleségével, Szakcsiné Reif Biankával.

Amikor elkezdtétek ezt a projectet, benne volt a fejetekben, hogy 10 éven keresztül ezt fogjátok csinálni?

Dávid: Amikor elkezdtük, nem gondolkodtunk ezen, csak az volt bennünk, hogy valami jó dolgot kell adnunk, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Szerencsére ez jól sikerült, és most már azon dolgozunk, hogy ebből a 10 évből még sokkal több legyen.

Bianka: Igazából a kezdéskor annyira fiatalok voltunk, hogy nem tudtuk, meddig fog ez tartani, csak tudtuk, hogy csinálni kell. Mindig az volt a célunk, hogy a nevünket adhassuk ahhoz, amit csinálunk, olyat akartunk adni az embereknek, ami ér ennyit. És az eddigiek alapján mondhatjuk, hogy ez sikerült.

És ez már az elejétől kezdve sikerült, vagy voltak nehezebb időszakok?

Bianka: Kezdeti nehézségek voltak, de én azt gondolom, hogy ez annyira hosszú ideig nem tartott.

Dávid: Talán az első egy év volt nekünk is kicsit tapogatózás a vállalkozói létben. Nekünk is volt tanulópénzünk, de a második évtől folyamatosan felfelé fejlődünk, nem volt visszaesésünk, sőt, minden évben tudtunk egy kicsit hozzátenni a korábbiakhoz, ezért tartunk most ott, ahol.

Van-e olyan kulcspillanat, vagy mozzanat, ami meghatározta a vállalkozásotokat, vagy nagy változást jelentett?

Dávid: A legfontosabb az volt, hogy ide tudtunk költözni, ami üzletileg és a vendégbázis szempontjából is nagyon megérte.

Amikor legutóbb erről beszélgettünk, akkor két célt fogalmaztál meg: a fogyasztóbázis növelése az Orfűről érkező forgalommal és a kiszállítás gördülékenyebbé tétele. Ez mennyire valósult meg?

Dávid: Tulajdonképpen mindkettő megvalósult. A fogyasztóbázis érezhetően növekedett, illetve az, hogy itt sokkal több embert tudunk kiszolgálni, hatalmas ugrás volt a cégünknek. A kiszállítás nagyjából ugyanolyan ütemben és mennyiségben zajlik, mint régen, de sokkal könnyebben tudjuk azt a mennyiséget kiszállítani, ami volt a belvárosban, úgyhogy ilyen szempontból is van előrelépés.

Általánosságban mit gondoltok a vendéglátás és a vállalkozók helyzetéről? Az elmúlt néhány évben azért nagyon sok nehézséget kellett elviselnetek nektek és más vendéglátósoknak is.

Bianka: Igen, és ha belegondolok az elmúlt időszakba – összehasonlítva azzal az időszakkal, amikor elkezdtük ezt a vállalkozást – azt mondom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben tapasztalat nélkül nem mernénk belevágni ebbe. Így azért más volt, mert van egy vendégkörünk, van annyi tapasztalatunk, hogy tudjuk üzemeltetni a helyet. De nagyon nem lennék azok helyében, akik most próbálnak egy hasonló vállalkozást elindítani.

Beszéljünk a mostani akciókról! Mivel várjátok a szülinapi héten a vendégeiteket?

Dávid: Többféle akciónk is van. Az egyik egy Facebook-megosztós játék, ahol a bejegyzésünket megosztók között 3 darab 10.000 forintos lefogyasztható utalványt sorolunk ki. A szülinapi héten ezen kívül 10% kedvezményt adunk minden termékünkre. E mellett a szülinap napján, szeptember 10-én (kedden – szerk.) minden étel vásárlása mellé egy dobozos üdítőt adunk ajándékba. Továbbá, akik a héten itt fogyasztanak, és megadják az elérhetőségüket, azok között sorsolunk ki egy 30.000, egy 20.000 és egy 10.000 forintos utalványt. A sorsolásra jövő héten kerül sor.

Van-e más jövőbeni tervetek?

Bianka: Egyelőre leginkább ennek a helynek az építésén-szépítésén dolgozunk. Gondoltunk arra, hogy egy másik városban is indítunk egy üzletet. De éppen a jelenlegi gazdasági helyzet miatt inkább arra fordítjuk az energiáinkat és az erőforrásainkat, hogy ez a hely minél jobb legyen, és csak amikor ezt igazán stabilnak érezzük, akkor kerülhet majd sor erre.

Köszönöm szépen az interjút!

Aki többet szeretne tudni az akciókról, nézze meg a hely Facebook-oldalát!