December 27, Szent János napja, Szent János evangélista ünnepe. A XVIII. század közepéig karácsony hármas ünnep volt, tehát Szent István és Szent János napját is megünnepelték, ezt követően csak Szent István napja maradt ünnep. János naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott, mely a borvidékeken máig él. A szentelt bornak is – mint minden egyéb szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele. Öntöttek a boroshordókba is, hogy ne romoljon el a bor. Szólásként él a Szent János áldása, a búcsúzáskor megivott utolsó pohár borral kapcsolatosan.
A János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep.
A János név elemzése során a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy akik ezt, a hazánkban egykor oly nagyon népszerű nevet viselik, akkor bizony azok személyiség jegyei az alábbiakat mutatják:
A János nevet viselők életének egyik nagy kérdése: hogy elismertséget és megbecsülést tud-e majd magának szerezni. Ennek elérése érdekében eszközként veti be az odaadást és a feltétlen hitet. Rendkívül fontos számára a biztonság, hiszen ez jelenti számára a harmóniát. Nagyon fontos neki, hogy az érzelmeit elfogadják. Életében alapvető a család és szeretteinek szerepe. Mindent azon keresztül tud lemérni, hogy mennyire szeretik, hogy megfelel-e a külvilágnak. A külvilág felé történő megfelelést nagyon gyakran úgy szeretné elérni, hogy igyekszik mindenkinek segíteni. Nehezen fogadja el, ha nem ismerik el az igazát. A mindenki életében jelenlévő csalódásokat a Jánosok kudarcként élik meg. Mivel bizony nehezen alkalmazkodik, ennek a személyiségjegyének gyakran az az ára, hogy nem is vállalja fel önmagát. Ilyenkor a gyötrő tehetetlenségében gyakran tesz olyat, amit később már meg is fog bánni. Erős érzékenysége, és mellette az érzelmi szélsőségessége okozhat neki igencsak sokszor nehézséget.
Mindezek után nézzük csak, hogy mit tudhatunk a János név jelentéséről és eredetéről:
Biztosan nagyon sokan tisztában vannak azzal, hogy a János keresztnév egy bibliai eredetű név, amely már az Újszövetségben is megtalálható. A név jelentése héber eredetű, és János a ‘kegyelemmel ajándékozott’ vagy a ‘kegyelemben részesült’ jelentésű. Eredete a héber Jochanan névből származik, ami szintén ugyanezt jelenti.
Jó tudni viszont azt is, hogy a János név történelme rendkívül gazdag és igen hosszú. Az első említése az Újszövetségben található, ahol Jánosról, mint a Keresztelőről van szó. János volt az, aki előkészítette Jézus előtt annak útját, majd megkeresztelte őt. A bibliai eredetű név ezután nagyon elterjedt lett, és sokak által használt keresztnévvé vált.
A középkorban a János név rendkívül népszerű volt szerte Európában, és ebből a korból nagyon sok híres embert ismerünk, aki János keresztnévvel rendelkezett. Például IV. János pápa és Johann Sebastian Bach is viselték a János nevet.
A magyar nyelvben a János keresztnév már az Árpád-korban ismert volt, és hazánkban azóta is nagyon elterjedt keresztnév. Magyarországon is számos híresség viselte, és viseli napjainkban is ezt a nevet. Nem is meglepő, hogy Petőfi Sándor is a János nevet adta az általa megénekelt vitéznek, de ezt a nevet viselte Arany János költő, Neumann János matematikus, és még nagyon sokan mások.
Az idők folyamán a híres emberek mellett, számtalan férfi viseli és viselte a János nevet, miközben ma már nem csak személyek viselik például Magyarországon ezt a szép és férfias nevet. Gondoljunk csak a János-hegyre, vagy a Jancsi-szegre.
Bárhogy is van. Kedves Jánosok, mi most minden Jánosnak nagyon boldog névnapot kívánunk!
Fotó: Domenico Ghirlandaio: Keresztelő Szent János prédikál (1486–90) Forrása: magyarkurir.hu