A 16 éves, szépséges, angyalarcú Dorina neve a két évvel ezelőtti Nyírmihálydiban történt baltás gyilkosság kapcsán merült fel először, miután kiderült, hogy a nyíregyházi Sz. Dorina erősen gyanúsítható azzal, hogy barátjának hathatósan segédkezett abban, hogy eltüntesse a brutális gyilkosság nyomait.
A brutális gyilkossági ügyben bűnsegédlettel vádolt lány ellen azért adott ki elfogatóparancsot a Nyíregyházi Törvényszék, mert nem jelent meg az előkészítő ülésen. A tettes anyját pár nappal Dorina elfogása előtt kapták el a rendőrök, ezek után már az asszony is bűnsegédként vett részt a gyilkosságban.
A hányatott sorsú fiatal lány korábban Ajakon, nevelőszülőknél lakott. A fiatal kora ellenére már nehéz éveken megélt lány 12 éves korában szemtanúja volt egy brutális gyilkosságnak, mikor is a nevelőanyja halálra késelte a férjét. A brutális tragédiával végződött eset úgy kezdődött, hogy a nevelőapa részegen ment haza és az udvaron verni kezdte 59 éves feleségét, aki aztán végül is önvédelemből leszúrta a férjét egy konyhakéssel. – olvasható Dorina múltjáról a kekvillogo.hu oldalán.
A 12 éves Dorina ezután került a nyírbátori nevelőotthonba került, itt ismerkedett meg azzal a fiatallal, aki később nem csak a testét árulta, de bele is keverte a brutális nyírmihálydi baltás gyilkosságba is a fiatal kamaszlányt.
A tragédia áldozata egyébként jól ismerte támadóját, ugyanis korábban vele lakott, mert az idős férfi egykor még be is fogadta a támadóját és annak a családját is. A brutális gyilkossággal gyanúsított fiatal férfi így tudhatta meg, hogy befogadója hol rejtegette a félretett kis pénzét, amiért végül brutálisan ki is végezte azt.
A rendőrség azzal gyanúsítja a 16 éves Dorinát, hogy a gyilkosság után segített a fiatal támadónak eltüntetni a nyomokat, mert mint kiderült a lány kimosta párja véres ruháit, a balta nyelét pedig elégette. A nyírmihálydi baltás gyilkossági eset még 2022 nyarán történt.
A rendőrségi nyomozás során az is kiderült, hogy a nyírmihálydi baltás gyilkossággal gyanúsított férfi korábban fél évig futtatta az akkor mindössze 13 éves fiatal lányt.
“Közösen vonattal utaztak Nyírbátorba, Debrecenbe, Nyíradonyba és ott a vasútállomáson férfiakkal létesített nemi kapcsolatokat a fiatal lány, majd pedig az ebből származó jövedelmét teljes egészében átadta a párjának”– mondta a Tényeknek Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.
A nyírmihálydi baltás gyilkossággal gyanúsított fiatal férfi ellen az ügyészség korábban 22 év fegyházbüntetést kért emberölés miatt. Most viszont a fiatal férfit ismét bíróság elő állítottak, ezúttal futtatás miatt került újra a bíróság elé állt. A férfi azonban a bíróság előtt is letagadta a tettét, ezért aztán most az ügye további tárgyalással folytatódik a Nyíregyházi Törvényszéken.
Az időközben már elfogott 16 éves Sz. Dorinát a Debreceni Javítóintézetbe vitték.
Fotónk illusztráció!