Ma 50 éves Zséda

1974. december 30-án, Pápán született Zsédenyi Adrienn (Zséda). Bár szociálpedagógus végzettséggel is rendelkezik, fiatalkora óta énekléssel foglalkozik, valamint színházakban is szerepelt.  Énekesnőként a jazz- és popfeldolgozásaival népszerűvé vált Cotton Club Singers vokálegyüttesben tűnt fel. Hét év után kilépett a formációból és szólókarrierbe kezdett. Debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, amit azóta négy újabb lemez követett, legutóbb Ötödik érzék címmel jelent meg stúdióalbuma. Az énekesnő több film és tévésorozat főcímdalát jegyzi, de mellrák elleni és családon belüli erőszak ellen kampányoló társadalmi akciókban is aktív. – olvasható a médiaklikk oldalán. Dalai közül kiemelendő még a „Szeress Most!” című produkciója, ami a népszerű sorozat főcímdala volt, és talán ez hozta meg neki a széleskörű országos ismertséget szólóénekesként, a „Fekete Rúzs” c. produkciója, amely a VIVA slágerlistáján elérte az első helyet, majd nem sokkal később az „És megindul a Föld” című slágere, amely a 2009-es év legtöbbet játszott dala lett.

Szólódalai mellett számos ismert duettjét is ismerjük. Ezek közül a legnépszerűbb a Létray Ákossal énekelt „Valahol”, de Vastag Csabával is énekelt együtt (Legyél a másé), 2021-ben pedig Kökény Attilával énekelte a „Hello” című közös dalukat.

December 28-án, Ünnep volt-Ünnep lesz címmel a Budapesti Kongresszusi Központban adott koncertet nagy sikerrel. Közösségi oldalán mindössze annyit írt: „Hála és köszönet a tegnapért…még írok”.

Szerkesztőségünk nevében boldog születésnapot kívánunk!

forrás: port.hu

fotó: facebook