Rendkívüli hőmérsékleti kontraszt alakult ki a Balatonnál január 2-án. Míg Siófokon fagypont közelében volt a hőmérséklet, Keszthely térségében 12 Celsius-fokot mértek a déli órákban – közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
Azt írták, csütörtökön szokatlan időjárás volt a Balatonnál. Reggel a magasban erős széllel érkező meleg levegő a tó tengelye mentén fokozatosan szakította fel a felszínnél megülepedett, sűrű köddel takart fagyos levegőt. Így fordulhatott elő, hogy Siófokon fagypont közelében volt a déli órákban a hőmérséklet, míg Keszthely térségében 12 fokot mértek. Hajnalban a Balatonnál még mindenütt fagyott, napközben a fagyos levegő a keleti medencében tartotta legtovább magát.
Itt először csak a köd ritkult meg, majd később hirtelen erős széllel megtörtént a légtömegváltás is. A nyugati szél kisöpörte a hideg levegőt, a hőmérséklet pár perc alatt ugrott fel helyenként 6-8 fokkal.
Megjegyezték, a Balatonnál gyakran előfordul, hogy a hideg víz – vagy az egyre ritkábban előforduló jég – felett sokáig „beragad” a köd. De a mostanihoz hasonló éles hőmérsékleti kontraszt, illetve az ilyen gyors hőmérsékleti ugrás itt is szokatlannak számít.
a délnyugati széllel érkező enyhe levegő nem jutott el mindenhová az országba, ezért a kora délutáni órákra jelentős hőmérsékleti kontraszt (17 fokos) alakult ki az északkeleti és a délnyugati országrész között.
Míg a főváros környékén és az Északi-középhegység tágabb környezetében egész nap mínuszok voltak, addig délnyugaton szinte tavaszias hőfokokat mértek – írták.
forrás: mti