Továbbra is az arányos elosztás mellett foglal állást az Összefogás Pécsért Egyesület

Megtartotta évnyitó sajtótájékoztatóját az Összefogás Pécsért Egyesület. A tájékoztatón az Egyesület elnöke, Kővári János, valamint 3 önkormányzati képviselőjük, Berényi Zoltán, Végh Péter és Marsalkó Péter vett részt.

A tájékoztatót Kővári János nyitotta meg, aki elmondta, hogy a két nagy politikai tömbbel ellentétben ők nem egymással, hanem Péccsel szeretnének foglalkozni. Álláspontjuk szerint, mivel a két nagy politikai tömb kb. azonos mennyiségű szavazatot kapott, és e mellett a többi szereplő is megszerezte a szavazatok 15-20%-át (ez egyébként pontatlan volt, ugyanis a 4 kisebb politikai tömb összesen közel 25%-os szerzett – szerk.), ezért ennek tükrében kell a bizottsági helyeket és más tisztségeket is elosztani.

E mellett elmondta, hogy az ő Egyesületük a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottságot „kész” vezetni. Ezt azzal indokolta, hogy ezzel kapcsolatban az Egyesületnek több mint 10 évvel ezelőtti koncepciója van ezzel kapcsolatban. Hogy személy szerint ki vezetné, azt nem mondta ki, de valószínűsíthető, hogy Berényi Zoltánra gondoltak. A cél egy fenntartható, élhető város, és aki ebben partner, azzal együtt fognak működni.

Berényi Zoltán elmondta, hogy a Mecsekszabolccsal és István-aknával kibővült Vasas-Somogy-Hird településrészen egy komplett fejlesztési koncepciót fognak készíteni a lakosság bevonásával. Ez azért is fontos, hogy a TOP Pluszos forrásokat is a lehető legjobban lehessen felhasználni. E mellett kiemelte Pécs külterület fejlesztésének fontosságát is.

Marsalkó Péter arról beszélt, hogy a belváros „romokban van”. Ez a helyzet kettős: egyrészt Pécs nagyon szép város, és tetszik azoknak, akik ide jönnek, de a helyiek szívét nagyon nyomasztják a romokban lévő épületek. Célja többek közötta Top Pluszos keretből rendbe tenni a Janus Pannonius Gimnázium, valamint a Belvárosi Általános Iskola épületét is. Szerinte utóbbiban lassan “a gyerekekre omlik az iskola”. E mellett célként tűzte ki a belvárosi zárt udvarok kinyitását is.

Végh Péter elmondta, hogy koncepció nélkül nem lehet 5 évet elkezdeni. De ő elsősorban Pécsbányára szeretne koncentrálni. Ami az utakat illeti, első körben a főutakat kell majd rendbe tenni, majd ezután a mellékutakat, köztük a csatornázást és a mellékutcákat úgy, hogy ezzel párhuzamosan minél több parkolási helyet biztosítsanak. Mottója: nem ígérek semmit, de megteszek mindent.