Bezár Pécs első gyros bárja

Egy jó ideje zárva áll már, de most hivatalos: végleg bezár a Király utcai Oázis Gyros Bár, ami az első pécsi gyrosos volt. A PécsAktuál információi szerint az utolsó tulajdonosnak óriási tartozása van a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. és a NAV felé, ez a végleges bezárás oka. De a régi fényét az üzlet már sokkal korábban elvesztette.

A PécsAktuál az alábbiakat írja a hely történetéről: „Az eredeti Oázis csapatának több mint 30 éve kifejlesztett, titkos receptjét eddig még senkinek sem sikerült reprodukálnia, ez okozhatta a büfé vesztét is, hiszen a régi üzemeltető csak a boltot adta át, a receptet nem. A kilencvenes évek közepén hárman – egy szír, egy jemeni és egy palesztin férfi – dolgozták ki a tuti receptet. Ekkor nyílt meg az Alibaba és a 40 szendvics büfé az Apollo mozival szemben, ez költözött át a Király utcába már Oázis néven. A hústornyot maguk rakták össze és fűszerezték, amíg a többi gíroszos ma is előre gyártva, fagyasztott állapotban vásárolja. A régi Oázis ízei már nem térnek vissza, az alapítók közül ketten ma is üzemeltetnek két büfét a városban, de az eredeti fűszerezést már nem használják, arra hivatkozva, hogy a pécsieknek már nem ízlik, ezért alkalmazkodtak a magyar ízléshez.”

A hely ugyanakkor már hosszú ideje nem az eredeti tulajdonosok birtokában volt, ami sajnos az elmúlt néhány évben az étel minőségén is érződött.

A zárás ellenére a gyrosok kedvelői nem maradnak kínálat nélkül Pécs belvárosában. A Király utcában az 1001 Éjszaka ételei között megtalálható a gyros is, az Árkád környékén meg rögtön 5 üzletet – Oázis Árkád, Kalifa, Casablanca, Trójai faló, Repeta – is talál a vásárló. Aki meg a kissé édesebb, helyben sült pitában készült kebaboknak a híve, annak a Kebab House és a Best Food Grill kínálata lehet jó.