Elgázolt egy embert a vonat szerdán Gyulán – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Azt írták, a tűzoltók a mentőkkel együtt emelték ki és helyezték mentőautóba a szerencsétlenül járt embert.
A Mávinform a honlapján azt közölte, hogy a Vésztőről Békéscsabára tartó, Gyuláról továbbinduló vonat gázolt. A baleset idején a fénysorompó jól működött.
A helyszínelés ideje alatt szünetel a vasúti forgalom Békéscsaba és Gyula között, pótlóbuszok szállítják az utasokat. A buszok nem érintik Fényes megállóhelyet.
A Békéscsaba-Kötegyán-Vésztő vonalon 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani – tették hozzá.
Halálra gázolt a villamos egy férfit keddről szerdára virradó éjszaka a IX. kerületi Gubacsi úton, a Magyar Aszfalt elnevezésű megállóhelynél – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai – egy bejelentés után – egy, feltételezhetően közlekedési balesetben elhunyt férfit találtak a villamossíneken.
A helyszíni szemle megállapításai alapján a férfit egy ott közlekedő villamos gázolhatta el, azonban a baleset körülményeinek tisztázása még folyamatban van, azokat a rendőrség és a BKV is vizsgálja – írták.
Baranyában tegnap több települést is betakart fehér lepellel a hó. A havazással együtt sajnos nagymértékben megszaporodtak a közlekedési balesetek, koccanások is Baranya vármegyében.
Ma reggel például a nagyárpádi kereszteződésben történt egy közlekedési baleset, ahol a balesetnél rendőri intézkedésre is sor került. Kozármisleny felőli körforgalomig állt a kocsisor, ahol összetorlódtak az autók, ezen az amúgy is rendkívül forgalmas szakaszon.
A tegnap esti hóesésben Mecseknádasdnál is közlekedési baleset történt. Ezen a szakaszon egy ideig teljes volt az útzár.
Pécs közelében, Pellérd és Görcsöny között a szokásos keresztespusztai kanyarban egy személyautó szenvedett komoly közlekedési balesetet, melynek során végül is, ahogy a kiemelt fotónk is mutatja, az árokban, a tetején ért földet. Mentőautó, rendőrség, katasztrófavédelem érkezett a baleset helyszínére, egy jó ideig rendőri irányítás mellett felváltva haladhatott a forgalom. (Kiemelt fotónk!)
Forrás: mti.hu
Forrás: Facebook/baleset-info.hu/Sebességmérés/Útinform:Baranya