1947 óta folyamatosan ketyeg a végítélet órája, ami azt jelzi, milyen messze van az emberiség a pusztulástól. Utoljára 2023 év elején mozdították előre a nagymutató, az óra pedig két éven át 90 másodperccel éjfél előtti állapotot mutat. Most azonban ismét egy másodperccel közelebb kerültünk a pusztuláshoz – írja a BBC.
Tavaly mi is írtunk róla, hogy 2024-ben 90 másodperccel állt éjfél előtt a mutató. A Bulletin of the Atomic Scientists kutatói minden évben a világban zajló események alapján döntik el, hogy mennyi időt mutasson ez az óra. Az első alkalommal, 1947-ben még hét perccel éjfél előtt állt, azóta nyolcszor állították vissza és tizenhat alkalommal előre a nagymutatót. Az eddigi pozitív irányú rekord 1991-ben volt, amikor éjfél előtt 17 perccel volt az óra.
Daniel Holz, a BAS tudományos és biztonsági tanácsának elnöke szerint az, hogy ismét előretekerték az órát, „figyelmeztetés a világ összes vezetőjének”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lassan már három éve zajló ukrajnai háború „bármelyik pillanatban nukleárissá válhat egy meggondolatlan döntés, baleset vagy téves számítás miatt”. A közel-keleti konfliktusok pedig szinte bármikor szélesebb körű háborúvá válhatnak elmondása szerint. A BAS kijelentette:
az Egyesült Államoknak, Kínának és Oroszországnak kollektív hatalma van a civilizáció elpusztítására, ám e három nemzet felelőssége az is, hogy visszarántsa a világot a szakadék széléről.
A BAS kutatói a dezinformáció és az összeesküvés-elméletek terjedésének veszélyeire is figyelmeztettek, minek következtében egyre inkább elmosódik a határ igazság és a hazugság között.