Fordulat történt a budapesti lakástűzben elhunyt japán nő ügyében, ugyanis emberölés gyanújával vették őrizetbe az V. kerületi lakástűzben elhunyt japán nő volt férjét. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság mai közleményében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatott a 2025. január 29-én a Budapest, V. kerület, Stollár Béla utcai társasház egyik III. emeleti lakásában elhunyt nő ügyében.
A budapesti lakástűzről az akkor odaérkező volt férj tett bejelentést a hatóságoknál, az oltás során a tűzoltók találták meg a 43 éves, japán állampolgárságú asszony holttestét.
A fővárosi helyszínen a rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberei alapos szemlét tartottak. A lakástűz helyszínén a rendőrök nyomokat rögzítettek, tanúkat hallgattak ki és kamerafelvételeket elemeztek.
Többek között tanúként hallgatták ki az elhunyt asszony volt férjét is, akitől a vizsgálatok érdekében DNS-mintát vettek, még az akkor viselt ruháit is lefoglalták. A lakásban az erre kiképzett kutya nem jelezte égésgyorsító jelenlétét, a katasztrófavédelemmel közösen folytatott szemle elsődleges megállapításai szerint a lángok ágyban dohányzás miatt csaphattak fel. A tűzvizsgálati eljárás továbbra is folyamatban van.
A budapesti lakástűzben elhunyt asszonyon soron kívül, még aznap elvégzett hatósági boncolás nem talált idegenkezűségre utaló jeleket. A rendőrök mindennek ellenére további tanúkat hallgattak ki, és kamerafelvételeket elemeztek, de minden bizonyíték arra utalt, hogy nem történt bűncselekmény.
A nő és volt férjének két közös gyermekét – akiket a férfi vitt reggel iskolába – nevelőszülőknél helyezték el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a minden részletre kiterjedő közigazgatási eljárásba további szakértőket vont be, folytatták az adatgyűjtést, és újra elemezték az addig beszerzett bizonyítékokat.
Az ügyben a fordulat február 3-án következett be, mikor is egy arra vonatkozó gyanú merült fel, hogy a volt férj, miután reggel a gyerekekkel együtt elhagyta a lakást, valahol átöltözött, és magát kámzsával és egy sisakkal álcázva visszatért a tragikus tűzeset helyszínre. A lakásban megölte a nőt, távozott, majd újra átöltözve tért megint vissza, amikor hívta a 112-t.
A február 3-án elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás bántalmazásra utaló nyomokat talált.
Mindezek után a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025. február 3-án emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felkérésére a 43 éves, ír állampolgárságú volt férjet a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 23 óra körül egy IX. kerület, Ferenc körúti társasházban el is fogta.
A férfit február 4-én hajnalban gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A gyanúsított tagadta bűncselekmény elkövetését.
Forrás: police.hu