Szinte hihetetlen, hogy a Facebookon milyen gyorsan terjed az a poszt, amely arra szólítja fel a követőit, hogy 2025. február 12-én, szerdán csatlakozzanak ahhoz a vásárlásmentes naphoz, amit hazánk boltjaira meg, hogy ezzel is tiltakozzanak az utóbbi időszak kiemelkedően magas inflációja ellen.
Európában nem egyedülálló az eset, hiszen például Horvátországban azzal tiltakoztak januárban a magas infláció ellen, hogy egyszerűen nem vásároltak az emberek.
A szintén a közösségi médiában útjára indított kampány hatására a horvátok nagyrészt távol maradtak a boltoktól, így a napi forgalom 50 százalékkal csökkent az egy héttel korábbi számokhoz képest– közölte a horvát vásárlásmentes nap tapasztalatairól az adóhatóság.
A vásárlásmentes nappal a fogyasztóvédelmi csoportok által kezdeményezett tiltakozás célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a kiskereskedőkre, akiket az elszálló árakért okolnak. A bojkottot az ellenzéki pártok, szakszervezetek, néhány helyi híresség és két miniszter is támogatta. Andrej Plenković miniszterelnök „fontos és egyértelmű üzenetnek” nevezte a bojkottot, és azt ígérte, hogy a kormány jövő héten felülvizsgálja az árellenőrzés alá eső termékek listáját. – írja a telex.hu