A 31 éves Verók Csabát 2024. november 26-án látták utoljára. A fiatal siklósi férfi Pásztóról indult Budapestre, hogy onnan Siklósra utazzon, azonban sosem érkezett meg. – olvasható a Siklósi Hírek oldalán.
A siklósi férfi ugyan számos nyomot hagyott maga mögött, eltűnése mégis rejtélyes, és a holléte ezért is kissé nehezen érthető.
A siklósi Verók Csaba, aki mentális problémákkal is küzd, az eltűnése előtt közvetlenül egy taxiba szállt Budapesten, ahol idegesen viselkedett, folyton hátranézett, mintha követték volna.
A későbbi napokban számos holmiját megtalálták Budapesten: a taxiban rögtön egy táskát hagyott 100 ezer forinttal, egy karácsonyi vásárban az iratait és a bankkártyáját találták meg, egy ház udvarára behajítva pedig az utazótáskája volt ruháival és laptopjával. Mobiltelefonját a Városliget környékén használta vagy használták utoljára, de őt magát azonban nem látták ott.
Harkányban ugyanakkor egy hetek, vagy hónapok óta szabadban heverő, ismeretlen holttestet találtak, amivel kapcsolatban a rendőrség titkolózik, így nem tudni, a két ügynek van-e köze egymáshoz. – olvasható a Siklósi Hírek írásában.
A siklósi Verók Csaba eltűnésének esete egyre rejtélyesebb. Mindenesetre az alábbiakban közöljük az eltűnt fiatalember személyes adatait. Reménykedjünk, hátha mégis él!
Személyes adatok:
Név: VERÓK CSABA
Születési családi és utónév: VERÓK CSABA
Nem: Férfi
Születési hely: SIKLÓS
Születési dátum: 1993-10-11
Állampolgárság: MAGYAR
Személyleírás
Testmagasság: 181-185 cm
Testsúly: 61-70
Testalkat: vékony
Haj szín: barna
Haj típus: rövid
Arc forma: ovális
Szem szín: kék
Orr forma: normál
Arcszőr típus: borostás
Bőrszín: fehér
Arc szín jelleg: világos
Megjegyzés: téli időszakban rosacea-s az arca. ( pirososdik, hámlik)
Ruházati leírás
Ruha_1 Fajta: nadrág
Anyag: farmer
Szín: kék
Ruha_2 Fajta: kabát
Szín: zöld
Modell: téli
Megjegyzés: szörmés kapucni
Ruha_3 Fajta: cipő
Szín: fekete
Modell: bakancs
Megjegyzés: vadonatúj
Körözési információk
Eltűnés dátuma: 2024-11-26
Körözést elrendelő szerv: SIKLÓSI RK
Körözést elrendelő szerv értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:
Cím: 7800 SIKLÓS, BATTHYÁNY K. U. 7.
Tel: 36(72)504-400/7650
Körözés elrendelés határozat száma, iktatószáma: 157/138/2024.KÖR.
Körözési eljárást lefolytató szerv: SIKLÓSI RK
Körözési eljárást lefolytató értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:
Cím: 7800 SIKLÓS, BATTHYÁNY K. U. 7.
Tel: 36(72)504-400/7650
Körözési eljárás határozat száma, eljárás iktatószáma: 157/138/2024.KÖR.