A Fővárosi Közgyűlésben megmutattuk: nem dönthet egy idegen arab állam érdeke Budapest sorsáról. Immár a Főváros elővásárlási jogának érvényesülését kormányhatározat rögzíti – Orbán Viktor sk. Pedig még egy hete is miniszterek sora bizonygatta, hogy az arab uralkodó akarata dönt Budapesten. Hát, nem. – írja Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke ma délután a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Arról ma már az oldalunkon is olvashattak, hogy eldőlt a Mini-Dubaj sorsa, ugyanis a kormány tudomásul veszi a főváros elővásárlási jogát.
Rákosrendező sorsa megpecsételődött. Ha 50 milliárdot ki lehet fizetni egy szeméttelepért, akkor másra is van pénz, pénz a szemét eltakarítására, pénz a fejlesztésre, pénz a budapestiek érdekeinek szolgálatára, mint az utak felújítása, kötöttpályás fejlesztések, P+R parkolók építése, vagy éppen a fővárosi lakhatási válság kezelése – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön a közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra bejegyzésében az áll, hogy Budapest egy óriási veszteséget szenvedett el, a kárt pedig választott vezetői okozták, hiszen nemet mondtak egy 5000 milliárdos beruházásra, sok ezer munkahelyre, milliárdos bevételekre a városnak.
Karácsony Gergely és szövetségesei döntöttek, innentől az ő felelősségük, mi lesz Rákosrendezővel. Mi pontosan tudjuk, mi történik majd: semmi. Mint a zsebkendőnyi, soha el nem készült Városháza parkkal, színes képek és mese. Budapest akkor fejlődik, ha a kormány fejleszti. – fogalmazott bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.
Hosszú és nehéz menet lesz ez, de meg fogjuk mutatni, milyen az európai, fenntartható, zöld városfejlesztés egy ilyen területen – és ha aktívan nem akadályozza meg a kormány, a Fővárosi Közgyűlés ugyanolyan határozottan fog ebben az ügyben is előrelépni, ahogy az elővásárlási jogunk kapcsán tettük. – olvasható Vitézy Dávid közösségi oldalán.
Holnap 10 órakor szakmai konferenciát tartunk, ahol be fogjuk mutatni, mit jelent a gyakorlatban egy zöld új lakónegyed víziója arab tornyok és luxus bevásárlóközpontok helyett. Élő online közvetítés lesz. – zárja sorait a Facebook oldalán Vitézy Dávid.
Forrás: mti.hu, Facebook/Vitézy Dávid