A magyar nyíltvízi utánpótlás javára ajánlja fel a 2024-re kapott szponzori jutalmát Betlehem Dávid, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok úszó.
„Én tényleg annyi mindent kaptam ettől a sportágtól, a szövetségtől, különösen 2021-ben, miután egészségügyi okokból volt egy nyolchónapos leállásom. Akkor én tulajdonképpen abbahagytam az úszást. Aztán mégis visszatértem, elkezdtem edzeni, és függetlenül attól, hogy gyakorlatilag nem voltam több egy reményteljes fiatal kölyöknél, minden támogatást megkaptam. Elmehettem Rasovszky Kristófékkal edzőtáborba, indulhattam a világkupákon és Európa-kupákon. Ezeknek köszönhetően fejlődtem annyit, hogy ma itt tartok” – idézte a 21 éves Betlehemet a hazai szövetség honlapja.
„Ha akkor az nincs, akkor nem tudom, ma hol lennék. Szóval én úgy döntöttem, hogy most tényleg ideje nekem is meghálálni ezt, úgyhogy a bónuszomat visszaadtam a MÚSZ-nak, és arra kértem elnök urat, találjunk olyan fiatal úszót, úszókat, akik esetleg hasonló helyzetben vannak.
Hogy valamiért nem sikerült olyan jól az előző idényük, és emiatt most nincsenek a támogatottak között, de tudjuk róluk, hogy van bennük lehetőség, és ebből a pénzből küldjék el őket edzőtáborba, versenyekre, hogy ne szenvedjen hátrányt a fejlődésük” – tette hozzá Betlehem. Az úszó tavaly nyáron a párizsi olimpián a medencés versenyek során 1500 méter gyorson negyedik lett, majd a nyíltvízben aranyérmes Rasovszky mögött bronzérmet nyert.
Az úszó szombaton a szövetség díjátadóján vehette át a szervezet egyik főtámogatója, az Arena szerződésben rögzített év végi eredményességi bónuszát. Ezt a „milliós nagyságrendű jutalmat” ajánlotta most fel az utánpótlás számára.