Körözi a rendőrség Beke Ivett korábbi Playboy címlaplányt

Körözést adott ki a rendőrség Beke Ivett, korábbi modell és playmate nevére. A rajongói által által csak „magyar Pamela Andersonnak” nevezett modellre kiadott körözést a Blikk szúrta ki.

A lap szerint a korábbi modellnek már több balesete is volt és rajong a szép és gyors autókért. 2023 októberében egy közúti ellenőrzésen rutinszerűen leintették és elkérték a jogosítványát. Azonban hamar kiderült a központi rendszerben való ellenőrzés során, hogy az irat hamis. Nem Ivett nevére szólt, mint ahogy a lakcímkártya sem az övé volt. Miután ezzel szembesítették, beismerte, hogy megpróbálta megvezetni a rendőrt és azt is bevallotta, hogy a jogsiját már korábban elvették. Közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat ellene, de a kötelező bírósági tárgyaláson nem jelent meg és azóta sem találják.

A Blikknek nyilatkozott Beke Ivett egyik legjobb barátnője is, aki elmondta, hogy bár jó barátnők, a telefont neki se veszi fel. A lányával viszont sikerült beszélni, aki szintén nem tudta, hol van az anyja.

Beke Ivett modellkarrierje 2006-ban indult, amikor jelentkezett a Playmate of the Year versenyre. Már ekkor 30 éves volt, azért jelentkezett, hogy megmutassa, 30 évesen is lehet még esélye valakinek a fiatalabb lányok között. Noha végül nem ő nyert, a rákövetkező évben mégis szerepelt a Playboy címlapján, itt nevezték először magyar Pamela Andersonnak – írja a Blikk.

Debrecenben elindította az Yvette Dance Showt, ahol erotikus tánccal kedveskedtek a vendégeknek. Néhány éve még a tévében is találkozhattak vele, amikor az Áll az alku című vetélkedőben 2018-ban több millió forintot nyert.

Később a nlc.hu szúrta ki, hogy Beke Ivett nyilatkozott az ügyről a naphire.hu-nak.

Amit velem kapcsolatosan írnak, az sajnálatosan megtörtént. Meggondolatlanul, a barátnőm jogosítványát elcsenve utaztam haza, Magyarországon épp az előző hónapban vonták be a jogosítványomat, mert összegyűltek a büntetőpontok. Mégis volán mögé ültem.

Az egykori playmate ellen elfogatóparancsot adtak ki közokirat-hamisítás miatt. Az eset során úgy tűnt, hogy megúszhatja, de aztán az egyik rendőr felismerte, így lebukott.

„Ennek az ügynek a végzését nem vettem át személyesen, és ez az az óriási bűncselekmény, amit elkövettem” – mondta a korábbi playmate. Hozzátette, hogy külföldön tartózkodott, ezért nem tudta átvenni a végzést.