Hihetetlen, hogy mi minden elhagynak a pécsi buszokon

Talált tárgyaink tárháza: hangszer és szabadulólevél az autóbuszon felejtett tárgyak között – olvasható a pécsi Tüke Busz Zrt. oldalán található bejegyzésben.

Jellemzően azért többségében személyes iratokat, igazolványokat és többféle fontos használati tárgyat felejtettek a kedves utasok az elmúlt egy év során a pécsi helyi járatú autóbuszokon.

A pécsi Tüke Busz Zrt. nyilvántartásába került 251 bejegyzés gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden munkanapon találtak egy-egy, a Pécsi járművön felejtett, ám fontos okmányt, dokumentumot vagy egyéb használati tárgyat.

Az elhagyott tárgyak köre továbbra is igen széles skálán mozog. Az utasok leggyakrabban hivatalos iratokat, közöttük diákigazolványokat, bérleteket, valamint értékes telefonokat, tornazsákokat, táskákat, vezeték nélküli fülhallgatókat, kulcsokat, illetve pénztárcát felejtenek az autóbuszokon. Tavasszal leginkább az esernyők, kabátok és pulóverek maradnak véletlenül a járatokon, de találtak már hegedűt és szabadulólevelet is.

Az autóbusz állomáson leadott iratokat és talált tárgyakat a Tüke Busz Zrt. forgalmi szolgálattevő munkatársainál lehet keresni, akik a megtalálást követő két napig megőrzik azokat. Ezt követően a Millennium Üzletházban működő ügyfélszolgálati irodában a „Talált tárgyak nyilvántartó könyvében” veszik őket nyilvántartásba. A megtalált tárgyak tárolásáról, őrzéséről a társaság gondoskodik oly módon, hogy a tulajdonosnak történő átadásig azok állagában, értékében csökkenés ne következzen be.

Ha az elhagyott tárgy tulajdonosát be lehet azonosítani és a munkatársak találnak hozzá elérhetőséget, akkor mindenképpen értesítik az érintett személyt. Amennyiben a megtalált személyi adatokat tartalmazó igazolványokért, okmányokért, iratokért tulajdonosaik nem jelentkeznek, akkor azokat a kiállító hatóságnak a Tüke Busz Zrt. visszaküldi.

FIGYELEM! A járműveken elvesztett talált tárgyak kiadásához szükséges, hogy a tulajdonos személye kétségkívül azonosítható legyen, ehhez személyazonosításra alkalmas igazolvány, vezetői engedély, vagy útlevél bemutatása szükséges. Az azonosítás részeként azt is el kell mondani, hogy az adott irat vagy tárgy mikor és hol veszett el, és szükséges lehet néhány jellemző tulajdonságot is felsorolni (pl. méret, szín). Kétség esetén egyéb, kizárólag a tulajdonos által ismerhető azonosítók meghatározása is fontos lehet.

A Tüke Busz Zrt. – üzletszabályzata szerint – a talált tárgyak (a romlandó élelmiszerek kivételével) megőrzéséről három hónapig gondoskodik, a nem keresett tárgyak ezt követően Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatához kerülnek.

Vigyázzunk iratainkra, (érték)tárgyainkra utazásunk során is!