1920. február 23-án, Dunakeszin született Máriáss József. Az édesapja Grazban volt orvos, az édesanyja pedig ápolónőként dolgozott, s végül az I. világháború forgatagában találkoztak. A piaristákhoz járt gimnáziumba, majd jogásznak tanult, a színészmesterség csak később talált rá.
Karrierje során számtalan színházban játszott. Többek között Budapesten, Győrben, Zalaegerszegen és Szegeden is. Fiatalon is idős karaktereket kapott (ahogyan ő fogalmazott: én öregnek születtem), talán azért is, mert egész életében tizenöt-tizenhat dioptriás szemüveget kellett viselnie. Így fordult elő a győri korszakában, hogy egy próbán eltörött a szemüvege, ám így is tovább játszott. A jelenet szerint inasként kellett egy hölgynek bejelentenie a báró érkezését, ám annyira rosszul látott szemüveg nélkül, hogy a hölgy férjéhez lépett oda és őt szólította Blanka asszonynak.
Egy tévés színházi közvetítése során nézte ki magának Horváth Ádám, a népszerű Szomszédok sorozat rendezője. Böhm bácsiként végül az egész ország megismerte, Máriáss pedig boldog volt, hiszen egész életében erre a népszerűségre vágyott. Mint mondta, „Böhm úr olyan nekem, mint egy injekció, új életre kel tőle minden tagom.” Mint kiderült a sorozatban viselt csokornyakkendőt ő találta ki, a latin mondásokat viszont kapta. – írja az Újságmúzeum
A Szomszédokban Bőhm bácsit alakította
A Szomszédok sorozat úgy kezdődik, hogy az új lakótelepre, a Lantos utcába megérkeznek az új lakók és átveszik a lakáskulcsokat Bőhm bácsitól (Máriáss József). A történet középpontjában három család áll, a Takács család, a Mágenheim család és Vágásiék. Persze számos más szerep, illetve szeplő is felbukkan a sorozatban, például Sümeghy Oszkár operaénekes, akit Palóc László testesített meg, vagy Kutya úr, akit pedig Raksányi Gellért. De ebben a sorozatban ismerhette meg az egész ország Bajor Imrét, aki Olit a melegnek tűnő fodrász alakította jó néhány epizódban. Ennek a három családnak a mindennapjait kísérhettük figyelemmel, kéthetente, csütörtökön. Mindig aktuális közéleti hírekkel, véleményekkel, kritikákkal, politikai eszmefuttatásokkal. A sorozat, mint egy korrajz áll az elemzők rendelkezésére a mai napig, hiszen videó megosztó portálokon bármikor megnézhető.
Máriáss József 1991. április 24-én hunyt el, gyógyíthatatlan betegségben.
forrás: port.hu
fotó: facebook