Komlón örök emléket kívánnak állítani Tóth Ferenc karnagynak

Örök emléket állítunk! – írja a Facebook-oldalán Polics József, Komló polgármestere.

Nemrégiben elhunyt Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy, a város díszpolgára, sokunk mentora és tanítója. Több alkalommal adóztunk már Feri bácsi emléke előtt, de úgy gondolom időt állóbb főhajtásra van szükség a munkássága és az életútja előtt. – olvasható Polics József közösségi oldalán.

Kezdeményeztem ezért a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, hogy a Komlói Színház- és Hangversenyterem vagy a Templom tér viselje ezentúl a Tóth Ferenc nevet.

Véleményem szerint a „…Tóth Ferenc téri Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola…” kifejezés tovább örökítené a két alkotó, művész és tanító kapcsolatát.

Itt fontos megjegyezni, hogy ez nem szavazás kérdése. A végső döntést a család fogja meghozni, amelyet mi tiszteletben fogunk tartani. – írja Facebook-oldalán Komló város polgármestere.

2025 februárjának elején számoltunk be Tóth Ferenc, Liszt Ferenc-díjas, zenepedagógus, karnagy, Komló díszpolgárának halálhíréről.