A mai nap sem múlt el halálos gázolás nélkül

Befejeződött a helyszínelés, ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok Cegléd és Abony között. A menetrendszerű közlekedés fokozatosan, a délelőtti órákra áll helyre a ceglédi fővonalon. – olvasható a Mávinform hivatalos Facebook-oldalán.
Ma hajnalban az Ebesről 2:44-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Cívis InterRégió (IR 6009) Cegléd és Abony között elütött egy embert. A balesetben érintett vonat utasait átszállították egy másik szerelvényre, amely Ceglédtől az 5:18-kor a Nyugatiba induló Z50-es vonatként (2859) közlekedett tovább, a halálos tragédia miatt 20-40 perces késéssel.

2024-ben a figyelmetlen közlekedés és a KRESZ-szabályok megszegése miatt 76 vasúti átjárós baleset történt – tizenöttel több, mint 2023-ban -, ebből 14 követelt emberéletet, és tizenhárom során sérültek meg súlyosan. Tizenhárom baleset könnyű sérülésekkel, harminchat pedig anyagi kárral járt.

Az év első hónapjában, ahogy a tavalyi évben is, minden baleset oka egy-egy rossz emberi döntés volt: a figyelmetlenség és a szabályok megszegése. Magyarországon a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel az előírt biztonsági szintnek. A MÁV hálózatán 2025-ben eddig 6 baleset történt vasúti átjáróban – feleannyi, mint tavaly –, amelyek során két ember életét vesztette, egy súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel járt (a tavalyi év azonos időszakában 12 baleset történt, 3 súlyos és 7 könnyű sérüléssel).

A MÁV hibájából vasúti átjáróban 2009 óta, több mint másfél évtizede nem történt halálos baleset. A vasúttársaság arra kéri a közlekedőket, hogy a vasúti átjárót mindig fokozott körültekintéssel közelítsék meg.

Az ún. idegenhibás vasúti balesetek száma 2024-ben sajnos újra emelkedett. Ezek azok a balesetek, amelyek a vasúttársaságnak fel nem róható okból: a közlekedés többi résztvevőjének hibájából – például a KRESZ be nem tartása vagy a gyalogosok figyelmetlensége miatt – következnek be. Nagy sebességgel közlekedő, súlyos vasúti járművekről lévén szó az ilyen esetek sajnos gyakran tragikus kimenetelűek. Tavaly ötvenöt halálos áldozatot követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése, míg negyvenhatan szenvedtek súlyos, nem egyszer csonkolásos sérülést. Az áldozatokon túl minden baleset egyúttal trauma a mozdonyvezetőnek is, aki vétlen részese az eseményeknek. Nem utolsó sorban pedig a balesetek forgalmi zavarokat okoznak egy-egy térség közlekedésében, illetve több százmilliós anyagi kárt a vasúttársaságnak.

Forrás: Mávinform, mavcsoport.hu