Ha rákeresünk a rétes szóra, a Magyar Néprajzi lexikonban többek közt a következőt találjuk: a rétes a parasztkonyha ünnepi tésztája. Egyes írások szerint csak a 16. századtól van emlék arról, hogy hazánkban rétest ettek volna. Vannak akik azt mondják, hogy a Habsburgoktól vettük át, de olyat is olvasni, hogy a törököktől. Legyen bármelyik is igaz, ami tény, hogy Magyarországon elterjedt és talán az egyik legkedveltebb édesség. Korábban már írtunk a legegyszerűbb, bár sokak szerint nem rétesről, amit a népnyelv „lusta asszony rétese” néven említ. Ez a szórt rétes, mely gyorsan elkészíthető, össze sem hasonlítható a nyújtott és feltekert vékonytésztás finomsággal.
A legnépszerűbb töltelékek közé tartozik a túró, mák, alma, meggy, dió. De ma már számtalan variációval találkozhatunk, mely nem kizárólag édes tölteléket jelent. Hiszen bizonyára sokan kedvelik a káposztás rétes is, mely talán a legelterjedtebb sós töltelék. Nem csak otthon készíthetjük el ezt a desszertet, hiszen manapság rengeteg helyen vásárolhatunk. A cukrászdák pultjain kívül több pékség is készíti a nyújtott rétest, de boltokban is beszerezhető.
Manapság több településen is rendeznek rétesfesztivált, versenyeket, illetve más kulturális programokon is kóstolhatjuk, akár a hagyományos, vagy a legújabb ízeket.
Ha valaki el szeretné készíteni, de nem mer nekiállni a nyújtásnak, akkor sem kell aggódnia, hiszen a boltok polcain megtalálhatóak a réteslapok is. Számos helyen a mélyhűtőkben a már elkészíttetett rétesek közül is válogathatunk és nincs más dolgunk, csak a leírás szerint megsütni ezeket.
Jó étvágyat kívánunk.