Ahogyan arról már korábban írtunk, szombaton az Escargo Szobaszínházba lép fel Dörnyei Szabi és Nemes Gábor „Kölyök”. A két művész közül az egyik pécsi származású, de már nem itt él, a másik nem itt született, de most itt él. Egyikük inkább a jazz világában mozog, másik klasszikus gitáron tanult. Ugyanakkor közös bennük a zene és a gitár szeretete, és a kissé rövidebb Made in Pécs Fesztiválos fellépések után most egy hosszabb koncerten mutatják meg, mire képesek a hangszereikkel.
Ezt megelőzően azonban szerkesztőségünk rendelkezésére is álltak egy kis beszélgetés erejéig.
A Made in Pécs Fesztiválon már látott titeket együtt a közönség. Az volt az első alkalom, vagy korábban is volt már közös fellépéseteket?
Szabi: Ha jól emlékszem, akkor a Pannon Filharmonikusok által szervezett ABBA project volt az első, ahol együtt játszottunk…
Gábor: Igen. Ennek az volt a lényege, hogy a zenekar ABBA slágereket dolgozott fel szimfonikus stílusban, és énekesek is csatlakoztak hozzájuk. Ez egy nagyszabású produkció volt, felléptek vele Eszéken is, de Pécsett is volt koncertjük, nem csak a Kodály Központban, hanem a Dóm téren is. Ebben volt 2 gitárszólam, amiben közösen játszottunk. De egyébként már régebb óta ismerjük egymást pécsi zenészkörökből, Szabi korábbi zenekarának a tagjait is ismerem, meg vannak olyan közös zenészismerőseink is, akikkel külön-külön volt közös projectünk. Csak mi nem játszottunk még együtt korábban.
Aztán jött a Made in Pécs?
Szabi: Igen, valamelyik Made in Pécs Fesztiválon beszéltük, hogy milyen jó lenne közösen színpadra lépni. Én addigra már 7-8 alkalommal már játszottam a Fesztiválon egyedül és Gábor is volt már párszor. És 2 éve beszéltük, hogyha már játszunk külön-külön és mindkettőnket ugyanaz a hat húr érdekli, akkor miért ne játszanánk együtt is?
Ha már Pécs: te ugyebár a családod révén Pesten élsz de sok fellépésed van Pécsen. Hogy bírod a kétlaki életet?
Szabi: Igazából nem kétlaki élet ez, én Pesten élek és fellépésekre járok Pécsre. De nagyon jó, hogy ezek vannak, hiszen sok barátom él Pécsett és a családom is itt él, és ilyenkor is tudok velük találkozni, meg tudom őket látogatni.
Ez a mostani Escargo-fellépés kinek az ötlete volt?
Szabi: A Komlóczi Zolinak (színész, zenész, az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola oktatója – szerk.) az ötlete volt, hogy amikor elkezdte szervezni ezeket az esteket, akkor kitalálta, hogy egyszer mi is összeállhatnánk egy estére.
Gábor: Ami közös egyébként bennünk, ez az úgynevezett fingerstyle. Szabi inkább a jazz irányában mozog, én klasszikust tanultam, de ez a stílus, amikor a gitár egymagában egy teljes értékű zenekari hangszerként jelenik meg, ez mindkettőnket jellemzi. Pécsett talán mi ketten vagyunk, akik jelenleg ezt a stílust viszik, gondolom ezért is jutott Zoli eszébe, hogy ezt összefoghatnánk így egy koncertben.
Gábor, te ugyebár sokáig zenekarban játszottál, utána hosszú ideig szólóban, most ketten lesztek a színpadon. Zenészként melyiket szereted ezek közül a legjobban?
Gábor: Ez mindig az adott produkció függvénye is. Szeretek együtt zenélni másokkal, de azért a klasszikus gitározásból jövök, ami egy magányos műfaj. De zenekarokban játszani mindig nagy élmény, mert a közös zenélésben nem csak összeadódnak, de többszöröződnek az energiák. Legalábbis ha jó a kémia, tehát ha mind szakmailag, mind hangulatilag jól működik együtt a zenekar. De ezt nem adják olyan könnyen, ahhoz, hogy ezt meg lehessen élni, sokat kell dolgozni és megfelelő embereknek kell összejönnie. Én szeretek együtt játszani másokkal és javaslom mindenkinek, hogy az együtt zenélés élményét próbálja megélni, mert az nem hasonlítható semmihez.
Mi várható a szombati fellépésen? Inkább saját dalok vagy feldolgozások?
Szabi: Nekem a repertoárom elsősorban a kedvenc dalaimból tevődik össze, de ebben benne vannak a kedvenc saját dalaim is :). Már kb. 10 éve készítek saját alkotásokat és mostanra összejött 5 saját szám, amiket mindenképpen eljátszok, valamint magyar alter dalok, nemzetközi slágerek és jazz standerdek is lesznek egy szál gitáron, looperrel kiegészülve.
Gábor: Most főleg saját számokat fogok játszani, illetve folk zenéből merített dallamokból alkotott gitárműveket. Régebben sokat koncerteztem egyedül fesztiválokon loopos produkcióval, ami világzenei és népzenei alapokra épült, de énekközpontú volt, és több hangszert szólaltattam meg. Most nem viszek ilyen sok mindent magammal, csak a gitár lesz, illetve esetleg 1-2 olyan éneklős számot viszek a nemrég megjelent lemezemről, amelynek alapja a fingerstyle gitározás. Ezek a dalok beilleszthetők az összképbe, de a teljes produkció alapvetően gitárcentrikus lesz. És persze játszunk néhány közös produkciót is Szabival.
Köszönöm szépen az interjút!
A szombat esti fellépésről részleteket itt találhatnak.