Egy nap alatt kétszer zárattak be két kínai gyorsbüfét Pesten

Vastagon állt a zsír- és kosztakaró két budapesti kínai büfé konyhájában. A fogyasztóvédelem azonnal bezáratta a helyeket, de az éttermek üzemeltetője a hatóság távozása után mégis kinyitott. A hatóság ezt követően újra lecsapott a büfékre.

A konyhákat rettenetes állapotban találták. A fogyasztóvédelem szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint korhadtak az ablakok és ajtók, és olyan vastagon áll rajtuk a zsíros szennyeződés, hogy már nem is tudták azokat becsukni, ráadásul ezen nyílászárók alatt tárolták a már készre sütött húsokat. De a falakat, kapcsolókat, vezetékeket, páraelszívót és a hűtőket is kívül-belül zsír- és kosztakaró borította.

A zöldség-előkészítő helyiség még rosszabb állapotban volt: a nyers, szeletelt csirkemellet a mosogató szélén tárolták, mellette, a padozaton ázott a vízben a hámozott krumpli, és még meleg víz sem volt.

A mosogató szintén problémás volt, rosszul vezették el a szennyvizet, penészes és koszos volt a fal is, és kézmosó sem volt. A pincében, ahol az élelmiszer-alapanyagokat tárolták, ugyanilyen állapotok uralkodtak.

Bezáratták, de újra kinyitott

A hatóságok a súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági problémák miatt azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. De még aznap bejelentést kaptak arról, hogy újra kikinyitottak. Amikor visszatértek, már két vendég is volt az egyik helyen, miközben a másik büfében is fogadtak rendeléseket.

Mindezek alapján az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról, majd elindította a hatósági eljárásokat, amelynek során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben.