A hétközi pontvesztést követően magabiztos játékkal tért vissza a győzelmi útra NB III-as labdarúgócsapatunk: a Dél-Nyugati csoport 3. fordulójában a PMFC 6–0-ra verte itthon az újonc Dombóvári FC együttesét.
Az Érden elért 0–0-s döntetlen után vezetőedzőnk, Vas László határozottabb, pontosabb játékot várt csapatától – és nem is kellett csalódnia. A piros-feketék lehengerlő teljesítményt nyújtottak hazai közönség előtt, dominálták a mérkőzést, és végig uralták a játékot. Bukovics duplázott, mellette Orbán, Beke, Helesh és Csörgő is betalált a kék-fehérek ellen.
Ez a meggyőző győzelem nemcsak a tabellán hozott három pontot, hanem önbizalmat is adhat a folytatásra. A csapat hozzáállása és játéka egyaránt biztató képet fest a szezon további részére.
(Fotó: Kurdi József / pmfc.hu)









