Siklósról egészen Kínáig vezetett Mecseki Dóri útja: a fiatal sportoló a Spartan Kids Világbajnokságon korcsoportjában a 22. helyen végzett. A 6,2 kilométeres, 450 méter szintemelkedést és 32 akadályt tartalmazó pálya teljesítése után Dóri mesélt nekünk a verseny legnehezebb pillanatairól, a kínai élményekről, az itthonról kapott hatalmas támogatásról és arról is, hogy már megvan a következő nagy célja.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Mecseki Dóri hónapokon keresztül készült arra, hogy Kínában, a Spartan Kids Világbajnokságon bizonyíthasson. A kijutását hatalmas összefogás előzte meg: Siklóson több rendezvényen is gyűjtöttek számára, és számos magánszemély is hozzájárult ahhoz, hogy valóra válhasson az álma.
Dóri végül nemcsak eljutott Kínába, hanem sikeresen teljesítette a rendkívül nehéz világbajnoki pályát is. Most már itthonról mesélt nekünk arról, hogyan élte meg élete egyik legnagyobb kalandját.
– Milyen érzés volt Kínában odaállni a Spartan Kids Világbajnokság rajtvonalához?
Nagyon jó érzés volt, hiszen rengeteget készültem azért, hogy egyszer ott lehessek, ugyanakkor félelmetes is volt egy kicsit. Tudtam, hogy egy világbajnokságon vagyok, és nagyon komoly kihívás vár rám.
– Amikor körbenéztél a rajtnál, izgultál, vagy inkább már csak azt vártad, hogy elinduljon a verseny?
Inkább már azt vártam, hogy végre elinduljon a verseny. Sokat készültem rá, így amikor már ott álltam a rajtnál, szerettem volna nekivágni a pályának és megmutatni, mire vagyok képes.
– Mi volt az első gondolatod, amikor megláttad, milyen pálya vár rátok?
A teljes pályát előre nem lehetett látni, csak egy részét. Emiatt azt sem tudhattuk pontosan, hogy milyen akadályok és milyen nehézségek várnak még ránk menet közben.
– Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?
Egyértelműen a szintemelkedés. A versenyt egy sípályán rendezték, ezért nagyon meredek emelkedőkön kellett felfutnunk, amelyeket lejtők követtek. Ez nagyon megterhelő volt, és szerintem ez jelentette számomra a pálya legnehezebb részét.
– Találkoztál olyan akadályokkal, amelyeket korábban még soha nem láttál?
Igen, sok ilyen volt. Több olyan akadállyal is találkoztam, amilyen a magyarországi versenyeken nincs. De végül is ez egy világbajnokság volt, ezért számítani lehetett arra, hogy sokkal komolyabb és különlegesebb feladatokat kapunk.
– Volt olyan pillanat a versenyen, amikor azt érezted, hogy nem bírod tovább?
Nem, ilyen pillanat szerencsére nem volt. Természetesen nagyon nehéz volt a pálya, de egyszer sem éreztem azt, hogy feladnám. Végig az volt bennem, hogy teljesíteni szeretném a versenyt és el akarok jutni a célig.
– A pályán teljesen magatokra voltatok utalva. Milyen érzés volt úgy versenyezni, hogy édesanyád sem lehetett melletted?
Tudtam, hogy anya a célban vár rám, és ez jó érzés volt. Igazából ehhez valamennyire hozzá is vagyok szokva, mert a magyarországi versenyeken sem lehet mellettünk szülő vagy kísérő. Csak a legkisebb korosztályban futhatnak együtt a szülők a gyerekekkel. Így tudtam, hogy a pályán nekem kell megoldanom mindent, a célban pedig ott vár majd anya.
– Mi járt a fejedben, amikor a verseny végén közeledtél a célhoz?
Az utolsó szakaszon az egyik versenytársam megsérült. Amikor beértem a célba, az egyik első gondolatom az volt, hogy vissza szeretnék menni hozzá, és meg szeretném nézni, hogy jól van-e. Aggódtam érte, ezért fontos volt számomra, hogy megtudjam, mi történt vele.
– A 22. helyen végeztél a korcsoportodban. Elégedett vagy az eredménnyel?
Örülök annak, hogy sikerült teljesítenem ezt a nagyon nehéz pályát, de úgy érzem, lehetett volna jobb is az eredményem. Ettől függetlenül hatalmas élmény volt, és nagyon sok tapasztalatot szereztem.
– Ha most újra rajthoz állhatnál ugyanazon a pályán, csinálnál valamit másképp?
Nem. Úgy érzem, hogy akkor és ott mindent megtettem, amit tudtam. Nagyon nehéz verseny volt, de végigcsináltam.
– Hónapokon keresztül készültél a világbajnokságra. Mi volt a felkészülés legnehezebb része?
Az edzések sokszor nagyon kemények voltak. A sok gyakorlástól többször sebes lett a tenyerem és a kezem is, de tudtam, hogy szükség van erre a munkára ahhoz, hogy fel tudjak készülni egy ilyen versenyre.
– Mennyit jelentett neked a Spartan Training Group Pécs segítsége?
Nagyon sokat segítettek a felkészülésben. Nagyon jó edzéseink vannak, és a csapatot, a társaságot is nagyon szeretem. Sokat jelentenek nekem, és tudom, hogy mindig számíthatok rájuk. Az edzőm, Marossy Gergely is rengeteget segített abban, hogy megfelelően felkészüljek. Nagyon jó érzés egy olyan közösséghez tartozni, ahol támogatjuk egymást.
– Milyen volt számodra Kína? Mi lepett meg a legjobban?
Nagyon tetszett Kína, teljesen más világ, mint amit itthon megszoktunk. Az egyik legmeglepőbb dolog számomra a fizetés volt. Készpénzt szinte egyáltalán nem használnak, és sok helyen bankkártyával sem lehet fizetni. Ehelyett különböző applikációkat használnak, és QR-kóddal fizetnek. Ez nekem nagyon érdekes volt.
– A verseny mellett jutott idő egy kicsit körülnézni is?
Igen, szerencsére nem csak a versenyből állt az utazás. Jártunk a pekingi állatkertben és a városközpontban is, így valamennyit megismerhettünk Pekingből. A verseny helyszínére pedig vonattal utaztunk. Nagyon sok új élményt adott az egész út.
– Tudtad, hogy közben itthon, Baranyában rengetegen szurkolnak neked?
Igen, tudtam, hogy nagyon sokan szurkolnak nekem itthonról, és ez nagyon jó érzés volt. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki gondolt rám, drukkolt nekem vagy bármilyen módon támogatott.
– Terepjárós túrát, bogaras pikniket és a Szárnyalás Napját is a támogatásodra szervezték, emellett magánszemélyek is segítettek. Mit jelent számodra ez az összefogás?
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített abban, hogy valóra válhasson az álmom. Köszönöm a rendezvények szervezőinek, a résztvevőknek és mindenkinek, aki támogatott. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy ennyien mellém álltak. Azt is szeretném, hogy a jövőben mások is hasonló támogatáshoz juthassanak, amikor szükségük van rá ahhoz, hogy megvalósíthassák az álmaikat.
– Mit üzennél azoknak, akik segítettek neked és szurkoltak érted?
Mindenkinek nagyon köszönjük a támogatást és a drukkolást. Rengeteget jelentett nekünk, és nélkülük nem sikerült volna eljutnom idáig. Jó érzés volt tudni, hogy ilyen sokan állnak mögöttem.
– Van olyan különleges emléked Kínából, amit biztosan nem fogsz elfelejteni?
A verseny helyszínén megismerkedtem egy helyi lánnyal. A nyelvi nehézségek ellenére is sikerült beszélgetnünk, fordító segítségével kommunikáltunk egymással. Megbeszéltük, hogy nagyon jó lenne egyszer újra találkozni. Ez biztosan olyan emlék lesz, amit sokáig megőrzök.
– A világbajnokság előtt az volt a nagy álmod, hogy eljuss Kínába. Most mi a következő?
Szeretnék újra kijutni Kínába. Most, hogy már megtapasztaltam, milyen egy ilyen világbajnokság, még inkább szeretnék visszatérni és újra versenyezni.
– Felnőttként is szeretnél majd Spartan-világbajnokságon indulni?
Igen, mindenképpen. Szeretném folytatni a versenyzést, fejlődni, és egyszer felnőttként is eljutni egy világbajnokságra.
– Mit tanított neked ez a világbajnokság saját magadról?
Azt, hogy soha nem szabad feladni. Meg tudom csinálni! Ez a verseny nagyon nehéz volt, de bebizonyította számomra, hogy ha dolgozom érte és kitartok, akkor képes vagyok teljesíteni egy ekkora kihívást is.
– Mit üzennél azoknak a gyerekeknek, akiknek szintén van egy nagy álmuk?
Azt, hogy tegyenek meg mindent az álmaikért, és soha ne adják fel. Lehet, hogy nagyon sokat kell dolgozni érte, és nem mindig könnyű, de érdemes kitartani és megpróbálni elérni azt, amit igazán szeretnének.
– Ha egyetlen mondatban kellene elmondanod, mit jelentett neked a kínai világbajnokság, mit mondanál?
Egy óriási élményt és egy hatalmas kihívást.
Dóri számára tehát Kína nemcsak egy világbajnoki szereplést és egy 22. helyezést jelentett. Egy olyan utazás lett belőle, amelyért hónapokon keresztül dolgozott, amely mögött egy egész közösség összefogása állt, és amely végül újabb célokat adott neki.