Három balesetet okozott egy nap alatt Pécsen, a jogosítványának visszavonása sem állította meg

Már reggel intézkedtek vele szemben ittas vezetés miatt, mégis újra autóba ült az a férfi, aki október 25-én három anyagi káros balesetet okozott Pécsen. A nap végén szabálysértési őrizetbe vették.

Az első ütközés egy piros lámpánál történt: a kocsisor megállt, a férfi azonban nem tartott megfelelő követési távolságot, és belehajtott az előtte várakozó autóba. A rendőrök megszondáztatták, az eredmény pozitív lett. A sofőr elmondása szerint előző este ivott alkoholt. A rendőrök intézkedtek vezetői engedélyének visszavonásáról, és ittas járművezetés miatt feljelentették – derül ki a rendőrségi beszámolót ismertető Bama cikkéből.

A délelőtt folyamán újabb ütközést jelentettek. Az okozó ezúttal elhajtott, a másik autós azonban megjegyezte a rendszámát. Ennek alapján kiderült: ugyanaz a férfi vezette a járművet, akivel szemben reggel már intézkedtek.

Délután harmadszor is balesetet okozott. Az ismételt alkoholszondás ellenőrzés ugyancsak pozitív eredményt hozott. A férfit végül engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették, és az ittas vezetés miatt is felelnie kell. Mindhárom baleset anyagi kárral járt.

Hasonló

Népszerű