A magyar kormány továbbra is elutasítja a migrációt, és ezt a kérdést az áprilisi országgyűlési választás egyik meghatározó tétjeként kezeli – hangsúlyozta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető egy németországi késes támadásra reagálva fejtette ki álláspontját. A bejegyzésben emlékeztetett: Európát több mint egy évtizede éri nyomás az illegális migráció miatt, miközben Magyarország következetesen elutasította a tömeges bevándorlást, szemben az Európai Unió intézményeinek álláspontjával.
Szijjártó Péter szerint azok az országok, amelyek a brüsszeli irányvonalat követték, mára súlyos társadalmi problémákkal szembesülnek. Példaként említette a nyugat-európai nagyvárosokban kialakult párhuzamos társadalmakat, az antiszemita megnyilvánulásokat, valamint a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményeket. Úgy fogalmazott: a mostani támadás sem elszigetelt eset, hanem egy szélesebb körű jelenség része.
A miniszter kiemelte: Magyarország eddig nemet mondott a migrációra, és amennyiben a jelenlegi kormány marad hivatalban, ez a politika a jövőben sem változik. Bejegyzésében éles különbséget tett a kormány és a Tisza Párt álláspontja között, utóbbi szerinte az európai parlamenti szavazások alapján támogatja a migrációs elképzeléseket.
Szijjártó Péter szerint április 12-én a választók arról döntenek, hogy egy szuverén, a migrációt elutasító nemzeti kormány folytassa-e munkáját, vagy olyan politikai erők kerüljenek előtérbe, amelyek Brüsszel migrációs irányvonalát követik. A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország biztonságát nem szabad kockára tenni.
Forrás: MTI







