Bahír.hu

Baranya egyik legolvasottabb hírportálja
Advertismentspot_img

Párizs 2024 – Muhari Eszter negyeddöntős párbajtőrben

Muhari Eszter a második mérkőzését is megnyerte szombaton, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a női párbajtőrözők párizsi olimpia vívóversenyében.     A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni győzelmét követően a...

Kábítószert értékesítő bűnszövetség tagjai ellen indult eljárás

Kábítószert értékesítő bűnszövetség tagjai, három jánoshalmi férfi ellen indult eljárás Bács-Kiskunban. Ezt közölte Dabis Krisztina, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.     A tájékoztatás szerint a háromfős társaság 39 éves tagja 2023 óta...

Letartóztatták az Eperjeskén történt gyilkosság gyanúsítottját

Letartóztatták a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Eperjeskén történt gyilkosság gyanúsítottját. Aki megölt egy férfit, egy nőt pedig úgy megvert, hogy az súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.     A Nyíregyházi Törvényszék pénteken az MTI-vel azt közölte, a...

A Liszt Ferenc-repülőteret is érinti a globális informatikai hiba

Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt, ezért járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell számítani a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Budapest Airport pénteken...

Állatkínzás miatt indult eljárás egy Pest vármegyei nő ellen

Állatkínzás bűntett miatt indult eljárás egy 35 éves Pest vármegyei nő ellen. Aki sanyarú körülmények között tartott több kutyát a Fejér vármegyei Perkátán, egy szőlőhegyi ingatlanban.     A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság police.hu-n megjelent pénteki...

Fokozott a rendőri jelenlét a Hungaroring környékén

Folyamatos a fokozott rendőri jelenlét Mogyoród térségében a péntek reggel megkezdődött Forma-1-es Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.     A rendezvényre sokan érkeznek a következő napokban, emiatt az...

Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen

Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó német Fressnapf-csoport leányvállalata, a Fressnapf International Business Services Kft.     A Fressnapf új - jelenleg 38 embert foglalkoztató - pécsi ügyfélszolgálati központjában a...

Szinte az egész országban elterjedt már az aranysakál

Mára az ország 86 százalékán megtalálható az aranysakál, a faj átlagos éves növekedési üteme eléri a 40 százalékot. Így a magyarországi lehet a legnagyobb populáció Európában - közölte a Magyar Agrár- és...

Bahír.hu

Baranya egyik legolvasottabb hírportálja
Advertismentspot_img