Palotai

Advertismentspot_img

Életfogytig fegyházba kerül a testvérpár, mert megerőszakoltak, majd megöltek egy 94 éves asszonyt

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a két férfit, akik 2020 novemberében megöltek egy idős asszonyt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hegymegen - közölte a törvényszék hétfőn...

Felhős, 25 fokos keddi felfrissülés várható Baranyában

Kedden hajnalban erősen felhős időre ébredhetünk, csapadék már nem várható. A hajnali minimumok 15 fok közelében alakulhatnak. Egy hidegfrontnak köszönhetően nagy területen élénkül, olykor erősödik meg az északnyugati szél. Délelőtt a felhőzet...

Novák Katalin új pozíciót kapott

"örömmel jelentem be, hogy az X-Y Worldwide társalapítója és vezérigazgatója vagyok" – írta bejegyzésében Novák Katalin. Az X (korábban Twitter) oldalán bejelentette a visszatérését a közéletbe Novák Katalin, egykori köztársasági elnök, aki követőivel...

II. Romonyai Nyitott Mesterporták

2024-ben, a tavalyi évhez hasonlóan számos olyan izgalmas és látványos mesterség kap helyet a II. Romonyai Nyitott Mesterporták programjában, mint például a fafaragás, az üvegművészet, a festészet, a fazekasság, a mézeskalács díszítés,...

Keresztes László Lóránt a Tisza szárazra került medrébe hívja egyeztetésre az agrárminisztert és az energiaügyi minisztert

A Tisza szárazra került medrébe hívom egyeztetésre az agrárminisztert és az energiaügyi minisztert. – olvasható Keresztes László Lóránt, országgyűlési képviselő, a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnökének friss bejegyzése a Facebook-oldalán. Brutális a vízhiány, tavak,...

Elhunyt a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya

Elhunyt Juric (Gáspár) Cecília, a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya. A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a 40 éves, 28-szoros válogatott sportoló súlyos betegség következtében hunyt el. Gáspár a Femina csapatában kezdte pályafutását,...

Az LMP petíciót indított Lázár János lemondása érdekében

Az LMP petíciót indított, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter mondjon le, ha 2024 szeptemberében nem növekszik a 2022-es szintre a pontosan érkező IC- és más feláras vonatok aránya - közölte...

Nébih: erdőgazdaság nevével visszaélve ígértek tűzifát a csalók

A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek olcsó tűzifát csalók, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le őket - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel. A...

Palotai

Advertismentspot_img